Ugrás a tartalomra

Hangvillás reggeli a Műpában

2018. március 16. péntek
A Művészetek Palotájában ünnepelték a Dohnányi zenekar huszonöt éves jubileumát
Hangvillás reggeli a Műpában

Idén ünnepli hivatalos zenekarrá válásának 25. évfordulóját a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar. A Művészetek Palotájában megrendezett „hangvillásreggelin” Hollerung Gábor, a zenekar ügyvezető zeneigazgatója sajtótájékoztatón jelentette be a zenekar ez évi fellépéseit, majd visszaemlékezett a kezdetekre és a rengeteg sikeres nemzetközi koncertre. Az eseményen részt vett Karsay Ferenc polgármester és Szepesfalvy Anna alpolgármester.

Az elmúlt 25 év egy nagyon izgalmas hajózás volt, nagy viharokkal és nagy hullámokkal – ezzel a gondolattal kezdte beszédét Hollerung Gábor a Műpa sajtótájékoztatóján. Hozzátette: minden nehézség ellenére mindig volt előrelépés, és mára már az ország egyik vezető együttese lett a Budafoki Dohnányi Zenekar. A magyar kulturális életben egyedülálló módon innovatív programjaival, közönségbarát produkcióival, tudatos ifjúsági és közönségnevelő tevékenységével a harmadik legnagyobb költségvetésű zenekar lett Magyarországon a Fesztiválzenekar és a Nemzeti Filharmonikusok mögött. Ennek a dinamikus és sokoldalú szimfonikus zenekarnak Budafok-Tétény önkormányzata a fenntartója. Az elmúlt évben a Budafoki Dohnányi Zenekar bevételei meghaladták az 1,130 milliárd forintot. Karsay Ferenc polgármester sajtótájékoztatóján a zenei színvonal mellett a zenekar gazdasági teljesítményét emelte ki. – Nincs még egy olyan zenekar, melynek a fenntartója egy olyan kis település, mint Budafok-Tétény. Mi egy bázist tudunk nyújtani, de ez messze nem elég ahhoz a színvonalhoz, amit a zenekar képvisel – mondta a polgármester. Hozzátette még, hogy ez nagyon komoly gazdasági teljesítmény, hiszen a költségvetésén belül az önkormányzati és állami támogatások aránya a 20 százalékot épphogy meghaladja, a többit saját bevételeikből tudják biztosítani. A hihetetlen fejlődés nagy részben a fiatalabb generációnak köszönhető, melyet Hollerung Gábor mindig szem előtt tartott – hangsúlyozta a Karsay Ferenc.

– A fiatalok kezdeményezése számomra mindig szent volt, azt gondolom, hogy a bennük rejlő ötleteket, vágyakat sikerült megvalósítani, ami hatalmas előrelépést adott a zenekarnak – tette hozzá a Liszt-díjas karnagy. Az együttes egy évben közel száz koncertet ad, emellett hangfelvételek és nemzetközi fesztiválok színesítik a zenekar életét. Az idei év még mozgalmasabb lesz, mint az eddigiek. A tavaszi imázskampány és jubileumi Hangoló különszám mellett két hangversennyel is ünnepli negyedszázados születésnapját a zenekar: április 25-én a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben, május 9-én pedig a Budafok-tétényi Tavaszi Művészeti Fesztivál nyitóhangversenyén. (Viszkocsil Dóra)