Ugrás a tartalomra

A boldogságkeresés útjai

2017. április 14. péntek
Skrabski Fruzsina szülei könyvének új kiadását mutatta be Budatétényben
A boldogságkeresés útjai

A harmonikus család a legkomolyabb egészségvédő tényező, állítja A boldogságkeresés útjai című könyvében a haláláig a magyarok lelkiállapotát, egészségét és boldogságát kutató Kopp Mária orvos, pszichológus és férje, a mérnök, szociológus, demográfus, főiskolai tanár, Skrabski Árpád. A szerzőpáros 2009-ben megjelent, kutatásokon alapuló, tudományosan alátámasztott munkáját bővített formában nemrégiben újra kiadták, mert, ahogy a Vojnovich-Huszár villában tartott könyvbemutatón Skrabski Fruzsina fogalmazott, a könyv abszolút hiteles, hiszen szülei nemcsak tanácsokat adnak, hogyan lehetünk boldogok, ők maguk is így éltek.  

A beszélgetést vezető Fodor Erika érdeklődésére a filmrendező Skrabski Fruzsina röviden ismertette az édesanyjától megörökölt és immár öt éve általa vezetett Három királyfi, Három királylány Mozgalom céljait és tevékenységeit is. Elmondta, azért dolgoznak, hogy megszülessenek a kívánt gyermekek, a játszótereken sok-sok királyfi és királylány szaladgálhasson, és ezt a támogatói közösségek erősítésével, a párkeresésben és a párkapcsolatok megtartásában nyújtott segítséggel, a családbarát munkahelyek és vendéglátóhelyek felkutatásával, díjazásával, valamint a családbarát felsőoktatás létrehozásával kívánják elősegíteni. Hozzátette: a magyar fiatalok gyermekbarátok, a képzett rétegekben sokkal több gyermeket szeretnének, mint amennyi végül megszületik. A mozgalom célja, hogy trendivé tegye a családalapítást és a kitartó hűséget, többek között ezt szolgálják az újszülött érkezésekor a házakon kitűzött babazászlók, a kölcsönbeadott bababölcsők, az apafüzetek és a mostanában alakuló tíz helyi szervezet, melyek egyike Budafok-Tétényben működik majd. 

A könyvbemutatón a villa vendége nyíltan beszélt tíz évig tartó meddőségéről, amely miatt kezdetben nem akart részt venni a Három királyfi, Három királylány Mozgalomban, de édesanyja 2012-ben bekövetkezett halála után úgy érezte, annak ellenére folytatnia kell az elkezdett munkát, hogy neki nincs gyermeke. Időközben azonban – ahogy ő fogalmazott, Istennek hála – kislánya született, és a civil szervezet tevékenységét is csodák kísérik.

(Tamás Angéla)

A boldogságkeresés útjai