A budapesti kitelepítések kezdetének 65. évfordulóján az egykori áldozatokra emlékeztek a budafoki emlékhelyen
A kitelepítések "minimális célja a középosztály megfélemlítése, maximális célja" a megsemmisítése volt, végül a középosztály hosszú távon perifériára szorították - mondta Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke a szombati megemlékezésen.
Ma a középosztály felemelése a cél, hiszen ők adják a társadalom gerincét - hangsúlyozta a politikus, hozzátéve, ennek része a múlt feltárása, a bűnök és a bűnösök megnevezése, valamint "egyfajta kiengesztelődés". A kiengesztelődés "az elmaradt katarzis miatt" véleménye szerint ma már csak úgy valósulhat meg, ha a középosztály és az értelmiség visszakerül az őt megillető helyre, de ez a folyamat "fájdalmasan lassú". Mint mondta, helyre kell állítani az értelmiség és a középosztály rangját, és ennek gazdasági alapjai ma kezdenek létrejönni. Németh Zsolt kifejtette: a kommunista diktatúrának annyi áldozata volt, hogy külön fel kell hívni figyelmet azokra, akikre kevésbé emlékeznek, köztük a budapesti kitelepítettekre. Felidézte: a kitelepítés időtartamát a törvény hat hónapban maximálta, vagyis határt szabott az önkénynek, de csak papíron, mert mindig lehetett hosszabbítani. Később már a formaságokkal sem foglalkoztak, hanem minden indoklás nélkül húzódtak a kitelepítések - tette hozzá.
„A súlyos traumák, lelki veszteségek idővel a felszín alá, a tudatalattiba merülnek. De ott vannak, mindig ott lapulnak a lelkünk mélyén, készen arra, hogy bármikor elemi erővel felszínre törjenek. Ha külső kényszer hatására, politikai hatalmi szóval paranccsá válik a felejtés, a szőnyeg alá seprés, akkor az elfojtott, meg nem élt gyász évtizedeken, egymást követő generációkon keresztül öröklődik, állandósul.” – mondta beszédében Zugmann Péter alpolgármester. „Ez történt a kommunizmus idején kényszerkitelepítettekkel, munkaszolgálatra, munkatáborokba hurcoltakkal kapcsolatban is” – tette hozzá. Így volt ez egészen a rendszerváltozást követő tabudöntésig, amikor végre véget ért a kényszer-némaság, szabaddá vált a szó, és országszerte több településen hivatalosan is emléket lehetett állítani az egykor meghurcolt, megalázott embereknek, családoknak. Mi budafok-tétényiek már 5. éve, a Budapesten elsőként itt felállított emlékhelynél hajtunk fejet az egykor meghurcoltak emléke előtt, lehetőséget teremtve a megbékélésre és a sebek begyógyulására is.” – mondta Zugmann Péter, Budafok-Tétény alpolgármestere.
Részt vettek még a megemlékezésen és felszólaltak: Szalay Zoltán, a Magyar Politikai Foglyok Szövetsége elnök-helyettese, Hantó Zsuzsa történész. A történelmi Vitézi Rend tagjai álltak díszőrséget, Sárhegyi Zoltán római katolikus plébániai kormányzó, Nagy Péter református lelkipásztor, valamint Hokker Zsolt evangélikus lelkész pedig közös vallási szertartást tartott.
A kitelepítések alkalmával az állam által nem kívánatosnak nyilvánított embereket kényszerlakhelyre költöztették. A kitelepítési akciókkal országszerte emberek százezreinek életét tették tönkre, kiszakították őket környezetükből, családjuktól, megfosztották őket barátaiktól, megélhetésüktől. Az internálásoknak és a kényszerlakhely-kijelöléseknek a Nagy Imre-kormány vetett véget 1953-ban, de az internáltak nem kaphatták vissza lakásaikat, ingatlanjaikat, és a legtöbb esetben még eredeti lakóhelyükre sem térhettek vissza. 2012. március 13-án az Országgyűlés határozatot fogadott el az ötvenes évek elején a kommunista diktatúra által elkövetett tömeges kitelepítések hatvanadik évfordulója alkalmából. A határozattal megemlékeztek az áldozatokról, és egyúttal tisztelettel adóztak azon települések lakosai előtt, akik befogadták a diktatúra által meghurcolt, kitelepített embereket. A Budapestről kitelepítetteknek öt évvel ezelőtt a budafoki evangélikus templom kertjében állítottak emlékművet.
Beszámoló az M1 Híradójában (a videóban 7.08-tól)
