Ugrás a tartalomra

A bűvös 22 – Disznóvágás a Szelmann Házban

2017. március 29. szerda
22. alkalommal várta a kerületi meghívottakat a Nagytétényi Polgári Kör a már hagyományossá vált, sváb szokások szerint megtartott disznóvágására.
A bűvös 22 – Disznóvágás a Szelmann Házban

Már pénteken elkezdődtek a munkálatok a Szelmann Házban, hiszen azért, hogy másnap olajozottan menjen minden, alapos előkészületekre volt szükség: kimérték a fűszereket, felvágták a hagymát, berendezték a termet. Szerencsére volt segítség bőven, már pénteken 35-40-en azon dolgoztak, hogy végül finom ételek kerüljenek az asztalra. Az előkészületek után szombaton is mindenki tudta, mi a feladata, minden a helyén volt, 22 év alatt mindenki tökéletesen beletanult a szerepébe. A vacsora előtt és közben élőzenével szórakoztatták a 150-160 fős közönséget.

„Ezekre az alkalmakra mindig szeretettel hívjuk meg a kerületi közintézmények és a helyi vállalkozások vezetőit. Nagyon sok segítséget kapunk tőlük a hétköznapokban, így fontosnak tartjuk, hogy vissza is adjunk valamit ebből a sok jóból"– mondta a budafokteteny.hu-nak László Éva, a Nagytétényi Polgári Kör elnöke, aki hozzátette, mindig igyekeznek, hogy emberléptékű rendezvényekkel, igazi falusi, kisközösségi hangulattal várják vendégeiket.

A nap folyamán hat üstben főttek az ételek. A menüben volt pirított máj, hagymás vér, húsleves, töltött káposzta, sült kolbász, véres hurka burgonyával és savanyúsággal. A rendezvényről minden vendég élményekkel feltöltődve és garantáltan jóllakottan távozott.

"A galériára kattintva a lelki nyugalom megzavarására alkalmas fotók következnek." :)

 

A Promontor TV összeállítása: