Ugrás a tartalomra

A családi kálváriától a muzsikáig

2017. január 23. hétfő
BUDAFOK-TÉTÉNY ANNO Schantz Tivadar édesapját internálták, így egy ideig neki kellett eltartani a családot
A családi kálváriától a muzsikáig

A Kálvária-hegyen szenteste éjjelén egy sváb trombitás elfújta a Stille Nachtot, majd pontban éjfélkor megkondultak a templom harangjai, és elkezdődött az éjféli mise. Ez a sváb hagyomány az 1900-as évek elejétől hosszú ideig élt Budafokon, annál is inkább, mert a Csendes éj című karácsonyi dalt a betelepített svábok hozták magukkal Promontorra – kezdett a mesélésbe Schantz Tivadar, a Südofen Blaskapelle fúvós együttes vezetője, akinek ősei valószínűleg Frankfurt környékéről érkezhettek. 

Schantz Tivadar dédapja, Schantz János vízimolnár volt, az 1865-ben született Schantz nagypapa kádár. A nagypapa hat gyermekét – Ferit, Karcsit, Rózát, Annát, Terit és édesapját, Tivadart – a nagymamára hagyva harmincas éveiben meghalt, a nagymama viszont nehéz sorsa ellenére igen szép kort élt meg.  

– 1902-ben született apámból vaskereskedő lett, aki tanulóként a Schopper vaskereskedésben dolgozott. Rövidesen a kályhaosztály vezetője lett, és a zsidó tulajdonos annyira ragaszkodott hozzá, hogy elintézte, ne hívják be katonának. Amikor a nyilasok átvették az uralmat, és Schoppert elvitték, egy nyilas került a kereskedés élére, aki kijelentette: aki nem lép be a nyilas pártba, az a frontra megy. A húgom akkor volt egyéves, így apám kénytelen volt belépni, három hónapig, az oroszok bejöveteléig tag volt – fűzte tovább családja történetét az 1931-ben született klarinétos, Schantz Tivadar. 

Elmondta, hogy ők Mészner nagymamáékkal laktak a Veréb utcában, de nem barlanglakásban, ahogy oly sokan, mert azt másoknak adták ki használatra. 1943-ban szülei építkezni kezdtek, így átköltöztek a Gyopár utcába.  Nagy szerencséjükre, mert ’44-ben bombatalálat érte a Veréb utcai házat, és aki ott lakott, mindenki meghalt, Mészner nagymama is.
Grüssgott! – szólt gyermekkorában a köszönés mindenfelé. A környéken svábul beszéltek, a zenész a Mező utcai óvodában tanult meg magyarul. A Pannónia utcai iskolában, ahol az általános iskolás éveit töltötte, már nem is lehetett németül beszélni. 

– 1943-ban összeírták a lakosságot. Apám azt írta be, hogy magyar állampolgár, anyanyelve pedig német. Ferenc nagybátyám mindkettő rubrikába magyart írt. Mindegyiknek meglett a maga következménye. Apám testvére, aki eleinte bádogosként dolgozott a Zománcgyárban, Sárdira magyarosította a nevét, belépett a Kommunista Pártba, és rövidesen a gyár igazgatója lett. 

Mi meg 1945-ben rákerültünk a kitelepítettek listájára – mesélte.

Húga két és fél éves volt, amikor egyik nap átment a szomszédba, és egy óvatlan pillanatban ivott a mosáshoz használt lúgkőből. Ettől kezdve jó ideig egy csövön keresztül lehetett csak táplálni őt. Ez megmentette a Schantz családot a kitelepítéstől, de házukat elvették, a családot pedig utcára tették.  

Schantz Tivadar arról is beszélt, hogy amikor apját internálták, a Premontrei Gimnáziumba (most Budai Nagy Antal Gimnázium – a szerk.) járt, de kimaradt, és dolgozni ment, hogy eltartsa a családot. Amikor édesapja hazajött, folytatta a tanulást, leérettségizett, és közben nagybátyjától, Lamberth Lajostól klarinétozni tanult. Hozzátette: szőlész-borász szeretett volna lenni, de a Kertészeti Egyetemre nem sikerült bejutnia, ezért másik álmát valósította meg, klarinétos lett. Játszott negyvenfős extrád-zenekarban, jazz- és tánczenekarban, azután letette a voksát a sramlizene mellett. Most azon gondolkodik, hogy abbahagyja a zenélést a Südofen Blaskapellében, és a továbbiakban már „csak” a zenekar ügyeit intézi.

(Tamás Angéla)