Hírek

A húrok közé csaptak
Nyári gitártábor a nagytétényi Szelmann Házban
2018-08-20

A Klauzál Gitár Band zenekar tagjai idén is részt vehettek zenei táboron, melynek harmadik éve a Szelmann Ház ad otthont. Magyar László gitártanár segítségével az év során megszerzett zenei tudást, valamint a Tavaszi Művészeti Fesztiválon való fellépés és a sikeres NMI Kodály-pályázat tapasztalatait próbálták a tábor ideje alatt összefoglalni és elmélyíteni.

Idén a tábor központi témája Bródy János munkásságán alapult, ismert slágereit vették elő és tanulták meg a táborozók az ötnapos gitártáborban. A délelőtti órákban a számítógép és a stúdiótechnika kapta a főszerepet. A diákok megismerkedtek a zenei anyagok rögzítésével és vágásával. – A mai világban már elengedhetetlen a modern eszközök bevonása a tanulási folyamatba, ezért arra törekszem, hogy ezt is magas szinten megtanulják a táborozók – mondta Magyar László gitártanár. A fiatalok így már nemcsak az órákon és a táborban tudnak zenekari hangzást produkálni, hanem akár otthon is. Ha akad egy ötlet, rögtön rögzíthető és már küldhető is tovább a zenekar tagjainak. A délutáni órák az új dalok megtanulásával és a közös zenélés örömével teltek. – Gyerekkoromban hatalmas inspirációt kaptam, és feltett szándékom, hogy a magyar gitárzenét továbbadjam a fiatalabb generációnak, hiszen ma már egyre kevesebb lehetőségük van arra, hogy találkozzanak ezzel – tette hozzá Magyar László.
A diákok töretlen lelkesedéssel ismerkedtek meg a legendás dalokkal. A tábor utolsó napján még egy videoklipet is forgattak a Szelmann Ház kertjében. A Fonográf Zazi című dalát kicsit mai köntösbe öltöztetve adták elő. A táborban eltöltött egy hét alatt a fiatal zenészek összetartása is erősödött a közös gondolkozás, zenélés, alkotás során.
(Viszkocsil Dóra)