A magyar élet rendje
Molnár János grafikus rózsavölgyi kiállítása
2019-02-25

Molnár János festő- és grafikusművész legújabb, „Mi magunk” című kiállítása olyan, mintha egy XX. század eleji fotóalbumot lapozgatnánk a magyar népmesék motívumaival „montázsolva”. A zöldellő, üde gyermekkortól indulva a családalapításon át egészen az elhalt, fakó színekkel megjelenített elmúlásig kalauzol minket a tucatnyi kép, a szerves élet rendjén végigvonulva. A torockói és kalotaszegi népművészeti motívumok, a népi alapszínek, mint a zöld vagy a piros realisztikus látásmódot adnak egy – sajnos – elfeledett múlt mindennapjairól.

2019-re – sajnos vagy nem sajnos – ha nem is teljes, de csaknem száznyolcvan fokos fordulatot vett a „család” és az „élet rendje” szavak jelentése, a fogalmak mögött álló tartalmak már sokszor nem ugyanazt takarják, mint a múlt évszázad elején. A mai kor, amiben szinte divat lett elválni és sokkal szabadabb életet élni, kezdi megváltoztatni az addig megszokott életrendet. Nem módi már egy párnak öt gyereket nevelni vagy naphosszat a földeken kaszálni, míg a kicsikre a nagyszülők vigyáznak, már ha nem dolgoznak ők is (persze, tisztelet a kivételnek). Ezek a rajzok mégis ilyen sorsokat elevenítenek fel, a magyarság évezredes, olykor még a kereszténység elterjedése előtti időkből származó jelképeivel megfűszerezve.
„Hiperrealista rajzokat láthatunk a kiállításon, néprajzi és ősi családi fotók átdolgozásai ezek. A gyermekkor zöld színekben pompázik, a fiatalság és a házasság vörös árnyakban úszik. A családalapítás, a fáradságos fizikai munka a szántókon, nos, ezek a képek már elkezdenek sárgulni, az időskor – és végül a megözvegyülés – pedig barnás és legvégül fekete színt kap. Realisztikus ábrázolások az organikus élet rendjéről, ami manapság már eltűnőben van” – mondja Lázár Imre, a kiállítást megnyitó professzor, akiről a beszélgetésünk közben kiderül, ugyanazon az egyetemen tanít, amelynek magam is hallgatója vagyok. Tényleg kicsi a világ. (Gáll Anna)