Ugrás a tartalomra

A sváb kitelepítettekre emlékeztek

2016. január 20. szerda
A Német Nemzetiségi Önkormányzat és a Nagytétényi Polgári Kör idén is megemlékezést szervezett a budafok-tétényi Sváb Emlékhelynél. A sváb kitelepítés 69. évfordulóján Karsay Ferenc polgármester és Szabolcs Attila országgyűlési képviselő is részt vett.
A sváb kitelepítettekre emlékeztek

A megemlékezést a magyar és a német himnusz eléneklésével kezdték, majd ezt követően Lászlóné Varga Éva a Nagytétényi Polgári Kör elnöke mondott köszönetet Kiss Tibor vállalkozónak és az önkormányzatnak, hiszen a Sváb Emlékhely civil, önkormányzati és most vállalkozói segítséggel készülhetett el végleges formájában. 

Karsay Ferenc polgármester történelmi áttekintéssel kezdte ünnepi beszédét, majd így folytatta: "Néha azon álmodozom, mi lett volna, ha mindez nem történik meg: mennyivel gazdagabb lenne most városunk? Mennyivel lennénk többen? Hány szorgalmas iparos és kereskedő tevékenykedne itt? Hogyan néznének ki a cégtáblák a még ismerős, de már lassan feledésbe merülő sváb nevekkel? Mennyivel erősebbek lehetnének civil szervezeteink? A templomokat mennyivel többen látogatnák, a keresztény értékeket mennyivel vallanák többen? Mennyire volna elterjedtebb a jótékonyság, egymás segítése, az összefogás?"

Lászlóné Varga Éva beszédében úgy fogalmazott: „ a közösségi életnek egy szép példáját láthatjuk ma, hiszen az emlékhelyünk fényárban úszik. A fényforrást Kiss Tibor vállalkozónak köszönhetjük, így ma már nem a fáklyák pislákoló fénye mellett tudunk megemlékezni." A megemlékező műsorban elsőként Valentin Ádám és Mihalohi Szilvió, a Hugonnai Vilma Általános Iskola diákjai mondtak verset. Az ünnepi beszéd után dr. Szirtes Edit Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke mondott beszédet. "A kitelepítés okozta félelem és a szeretet egyidejűleg nem tud jelen lenni a szívben. Sajnos újra megjelenni látszik a félelem, hiszen a szülők nem szívesen engedik el gyermekeiket Európába. Össze kell fognunk, hogy a szeretet visszakerüljön a szívekbe a félelem helyére." 

A műsor után a résztvevők koszorúkat és egy-egy szál rozmaringot helyeztek el az emlékműnél.