Ugrás a tartalomra

A Tomori Pál Főiskola székhelye Budafok-Tétény lett

2017. február 09. csütörtök
A Tomori Pál Főiskolán 2017. január 28-án 19. alkalommal rendeztek diplomaátadó ünnepséget, melynek keretében 75 hallgató vehette át a végzésről szóló dokumentumot.
A Tomori Pál Főiskola székhelye Budafok-Tétény lett

Az eseményen Dr. Meszlényi Rózsa, a Főiskola Rektorasszonya bejelentette, hogy az ünnepség két okból is különleges a 12 éves főiskola történetében: most először vehették át külföldi diákok a diplomájukat, akik a főiskola angol nyelvű, Business Administration and Management szakán végeztek. A másik, kerületi vonatkozású különlegesség pedig az, hogy 2017. február 1-től Budafok-Tétény szolgál a Tomori Pál Főiskola székhelyéül. Mivel a hallgatók 70-80%-a eddig is a budapesti képzőhelyen tanult az amúgy rendkívül népszerű kecskeméti és kalocsai oktatási helyszínek mellett, indokoltnak tűnt a székhelyváltás.

A Főiskolán folyó képzés fő erőssége – és itt már Rektorasszony Promontor Televíziónak adott interjújából idézünk – „hogy kis csoportban folyik az oktatás, mindenkinek személyre szabott feladatokat tudunk adni, jobb eredmények érhetők el, mint a tömeggyártásban.” A családias hangulatú főiskolai képzés természetesen nem mehet a minőségi oktatás kárára. Sőt! A 2016. decemberi hallgatói óraértékelések eredményei azt mutatják, hogy a hallgatók összességében elégedettek oktatóikkal: az értékelő kérdésekre adott válaszok átlagosan 4,4 és 4,7 közötti szórást mutattak.

 

A Főiskola 2017. február 15-i jelentkezési határidővel várja a továbbtanulni vágyókat a 2017. szeptemberben kezdődő képzéseire:

Gazdaságtudomány területen – gazdálkodási menedzsment (kis- és középvállalkozások menedzsmentje, régiófejlesztés, logisztika és üzleti rendszerek fejlesztése szakirányon) mindhárom képzőhelyen (Kecskemét, Kalocsa és Budapest) megindul az oktatás, amennyiben kellő számú jelentkező lesz.

Nemzetközi gazdálkodás – nemzetközi logisztika és üzleti rendszerek fejlesztése szakirányon budapesti képzőhelyen, míg pénzügy és számvitel szakirányon nappali és levelező tagozatos képzés indul, mindhárom képzőhelyen.

Társadalomtudományi képzésre – nemzetközi tanulmányok (globális civil társadalom szakirányra) mind nappali, mind a levelező tagozatra a budapesti képzőhely van kijelölve.
Ugyancsak budapesti képzőhelyen valósul meg a szabad bölcsészet oktatása (művészettörténet szakirány) a nappali és a levelező tagozaton is.
Az önköltségtérítési díj nappali tagozaton 190.000 Ft/félév, levelező tagozaton 175.000 Ft/félév, a jelentkezés módja és határideje a www.felvi.hu-n érhető el.

Szakirányú továbbképzések (másoddiplomás szakok) budapesti képzőhelyen, levelező tagozaton logisztikai és szállítmányozási menedzser, gazdaságvédelem, gazdasági informatikai menedzsment, alapszintű gazdasági és munkaügyi mediátor, közbeszerzési menedzsment, közbeszerzési menedzser szakközgazdász szakokon indul. Ezeken a szakokon az önköltségtérítés díja 155.000 Ft/félév.

 

A jelentkezés módjáról a www.tpfk.hu oldalon lehet tájékozódni.

Ugyancsak nappali és levelező tagozaton indulnak a felsőoktatási szakképzési szakok (FOKSZ), ezekről bővebben a www.felvi.hu oldalon olvashatnak az érdeklődők. Az önköltségtérítési díj ezeken a tagozatokon: nappali tagozaton 140.000 Ft/félév, levelező tagozaton 135.000 Ft/félév. 

 

A végére még egy jó hír kívánkozik: a Budafok-Tétényi campus befogadóképessége azt is lehetővé teszi, hogy minden nappali tagozatos hallgató kapjon kollégiumi férőhelyet. Ennek ára az önköltségtérítési díjhoz hasonlóan, valamint a budapesti belvárosi albérletárakkal összehasonlítva igencsak hallgató- és pénztárcabarát.