Ugrás a tartalomra

A világ élmezőnyében

2019. augusztus 10. szombat
Gáll András öttusázó hatodik lett a világbajnokságon
A világ élmezőnyében

Egy hónap leforgása alatt aligha lehet másodjára is csúcsformába hozni egy sportolót, főleg úgy, hogy az említett versenyzőnek nemcsak egy, hanem három sportágban kell bizonyítani. Gáll András, a tizenhatodik születésnapját augusztus 12-én ünneplő budafoki öttusázó június közepén a litvániai Kaunasban rendezett háromtusa Európa-bajnokságon versenyzett, néhány héttel később viszont már Szófiában kellett rajthoz állnia, csakhogy ekkor az egész világ ellen. A hiba azonban nem a formaidőzítésbe csúszott.

A világ élmezőnyébenAndris a kaunasi sikerek után, az U17-es korosztály harmadik legjobb európai versenyzőjeként – érthető módon – dobogós helyezési álmokkal repült Szófiába. Július 17–24. között a bolgár főváros adott otthont az U17-es öttusa-világbajnokságnak, az ifjú sportolók viszont még „csak” az úszásban és a kombinált számban versenyeztek. A Trion SC versenyzője egyéniben – csakúgy, mint csapatban (Vajda János és Horváth Bálint társaként) – hatodik helyen zárta a vb-t, az eredményeknek azonban – maximalista sportoló lévén – nem tudott tiszta szívből örülni.

A júniusi Európa-bajnokság után kapott pár nap pihenőt, de osztálytársaival ellentétben rá nem a hosszú nyári szünidő, hanem a világbajnokságra felkészítő tréningek vártak.

– Az Eb-t követő rövid szünet utáni két hétben nagyon sokat edzettem, heti hatvan kilométert futottam, amit két-három kombiedzéssel egészítettem ki. Az úszást sem engedtem el, három hétig még erős intenzitású, a verseny előtti utolsó hétben viszont már könnyített edzéseket végeztem. A felkészülést egy győri edzőtáborral koronáztuk meg, ide az egyesületemmel mentünk – mesélt a felkészülés időszakáról a Trion versenyzője.

Mivel Andris az úszókkal edz, így a vizes számban kiemelkedett a mezőnyből, dobogóközeli pozícióból várta a kombinált számot.

– Sajnos nem úgy sikerült a kombi, ahogy elterveztem. Hiába járok sportpszichológushoz, még így is túlizgultam a versenyt. A lövészet mentális sport, az elhibázott találatok pedig rámentek a futásomra is, hiába ez a legerősebb számom. Nem lehet szétválasztani a kettőt – mondta a versenyző. – Az edzőm, Burcsa Szabolcs sem tudott elkísérni a versenyre, ami szintén megnehezítette a dolgomat. De Szabi szerint semmi gond, rendületlenül megyünk tovább!

És valóban, nem szabad elkeseredni, hiszen közeleg az ősz, ami magával hozza majd az újabb versenyeket, például a németországi Laser Run Európa-bajnokságot és a hazai rendezésű Laser Run világbajnokságot is, ahol Andris ismét bizonyítani szeretne. Előtte azonban kicsit kipihenheti magát, és végre nemcsak versenyezni, hanem nyaralni is elutazhat majd a családdal. Bár futni azért a vakáció alatt is fog.

(Gáll Anna)