Akinek megszakadt a szíve a honvágytól

Budafokon, a Kossuth Lajos utca 28. szám alatt felújítva ugyan, de ma is áll az Ábel család háza, sőt másfél évszázaddal ezelőtti funkcióját, a vendéglátást is megtartotta. Ez nem más, mint a jelenlegi Promontor Kertvendéglő, amelyet nemrég szépített és nyitott meg egy vállalkozó. Az Ábel család ma már talán egyetlen élő tagját, a 91 éves Ábel Margitot családja történetéről kérdeztük.

– A vendéglősházat a hegyoldalba bevájt két pincével, előtte lévő nagy présházzal még Sebastian Ábel építtette az 1860-as évek elején. Feleségével, Hauser Máriával tizenhárom, gyors egymásutánban született gyereket nevelt, akik közül a fiúk foglalkoztak a vendéglővel, többek között a sorban tizenkettedikként, 1884-ben született édesapám, Ábel Rudolf is.
Apám az I. világháború kitörésekor gyorsvonattal sietett Przemyslbe, félt, hogy lemarad a háborúról. Pár hét után hadifogolyként az oroszok fogságába került, ahol a német és olasz nyelv mellett az oroszt is megtanulta. 1918-ban jött vissza otthonába, de szülei már nem éltek, csak fiú testvérei, akik a vendéglőt és a kamaraerdei birtokot, szőlőt és gyümölcsöst gondozták – mesélt a születése előtti időkről az idős hölgy.

Elmondta, hogy telkük egyik részén a több teremből álló vendéglő volt, ők pedig a másik felén az alápincézett lakóházban laktak tulajdonosként egészen 1945-ig, amikor a XXII. kerületi Tanács államosította először a Kamaraerdőnél lévő szőlőt és gyümölcsöst, majd a családi házukat is. Attól fogva bérlőként laktak a saját házukban, a vendéglő más kezekbe került, így jövedelem nélkül a megélhetésüket komoly veszély fenyegette. Hozzátette: az utcában még három ház volt az Ábel család birtokában, az egyik a Pongrátz-pékkel szemben lévő hentesüzlet, amelyet nagybátyja, Ábel Antal vezetett.

Ábel Rudolf 1920-ban vette feleségül a tehetős selmecbányai Dick Annát, akitől három gyermeke született: Rudolf (1921), Margit (1925) és Paula (1926). Gyerekeinek gondos, polgári, vallásos nevelésben volt része, Rudolf a Szent Imre, a két lány a Szent Margit Gimnáziumban érettségizett.

– Az államosítás után édesapám a Finommechanikai és Optikai Készülékek szövetkezetében kapott raktárosi állást, Paula, amíg egészsége engedte, a Zománcgyárban végzett fizikai munkát. Rudolf alkalmi munkákból élt, néha cikket írt a Népsportba, majd 1956-ig Keleti Márton filmrendezőnél mint sportszakértő dolgozott. Én 1944-ben érettségiztem, közvetlenül a bombázás előtt. Az orvosi egyetemre iratkoztam be, de tanulmányaimat nem tudtam elkezdeni az egyetem bezárása miatt, így védőnőnek készültem. Szerencsére munkát is kaptam Zuglóban – emlékezett vissza a II. világháború utáni időszakra Ábel Margit.

1956-ban ifj. Ábel Rudolf nemzetőrnek állt, majd a megtorlás elől menekülve egy focicsapattal elhagyta Magyarországot. 2001-ben halt meg San Franciscóban. Ahogy Margit néni fogalmazott: „megszakadt a szíve a honvágytól”.

1960 januárjában, ahogy sokakat, az Ábel családot is utolérte a Budafokon ’51-ben elindult kitelepítés. Szerencséjükre, és az akkor még életben lévő édesanyának köszönhetően, beköltözhettek a Víziváros egyik Fő utcai lakásába.

Ábel Rudolf és felesége, Paula, aki Parkinson-kórban szenvedett, 2004-ben halt meg. Ábel Margit elvégezte az ELTE pszichológusi szakát, majd pedagógiai szakpszichológus lett.
– Most, hogy 91 éves fejjel visszatekintek az elmúlt évekre, boldog vagyok, hogy olyan munkát végezhettem, amely mindvégig örömmel töltött el. Nem egy gyerekem volt, hanem rengeteg – összegezte negyven év szolgálatát a nyugalmazott gyermekpszichológus. (Tamás Angéla)