Ugrás a tartalomra

Almási Éva nem mereng a múlton

2016. július 23. szombat
A Nemzet Színészévé választották a Kossuth- és Jászai Mari-díjas művészt
Almási Éva nem mereng a múlton

Almási Éva a szabadságban úszik, amióta szabadúszó színművész, bár a szabadideje nem lett több. Nagy hajtásban van az utóbbi években, játszik Székesfehérváron és a fővárosban, a „közelünkben” is, például Budaörsön. A kerületünkben is jól ismerik a színművészt, hiszen többször lépett fel különböző esteken, színdarabokban. A nyáron végre pihenhet, a legszívesebben az unokákkal van a szabadidejében.

A közelmúltban elhunyt Psota Irén helyére Almási Évát választották neves színészek a Nemzet Színészévé.

– Kossuth- és Jászai Mari-díjasként mit jelent önnek az a „besorolás”, hogy egy Nemzet Színésze?

– Bár minden kitüntetés munkánk elismerése, de ez talán mindennél több. A Nemzet Színészének lenni különös rang, nagy megtiszteltetés. Még azon az áron is, hogy egyik legjobb barátnőm, Irén helyén, ezért nem felhőtlen a boldogságom. Nagyon szerettem és most is szeretem, sokat gondolok rá. Emléke soha nem halványul el előttem.

– Játszott a Madáchban, a Vígben, a Petőfi és a József Attila Színházban, számos tévé- és játékfilmben szerepelt. Férje, Balázsovits Lajos és lánya, Balázsovits Edit szintén színművészek. Egy ilyen családban sok szó esik színházakról, darabokról?

– Nem visszük túlzásba. Ugyanolyan családi életet élünk, mint mások, ugyanúgy megvannak a problémáink, mint másoknak. A lányomat sem befolyásoltuk soha, ő döntötte el, hogy színész lesz. Természetesen megbeszéljük a szerepeit, ha igényli, de nem szólunk bele a munkájába.

– Szabadúszóként megválogathatja, milyen felkéréseket fogad el. Például itt a szomszédban, a város szélén, a Budaörsi Latinovits Zoltán Színházban, mi vonzotta, hogy eljátssza Hubay Miklós híres színdarabjában, az Ők tudják, mi a szerelemben a nagy zeneszerző, Berlioz egykori szerelmét?

– A darab már régóta érdekelt, és amikor Frigyesi András igazgató tavaly nyáron fölkért rá, újra elolvastam és újra nagyon tetszett, most is igen izgalmasnak találtam. De az is sokat nyomott a latban, hogy Mécs Károllyal szinkronban rengeteget dolgoztam együtt, színházban viszont a Petőfi Színház óta egyáltalán nem. Szabadúszóként valóban azt vállalok el, amihez igazán kedvem van, engem nem érdekel a hely. Ezt azért mondom, mert például amikor a Radnótiban játszottam, sokan megörültek, hogy na, végre játszom, pedig előtte is léteztem, épp Szolnokon a Macskajátékban… Akár egy lukban is játszom, ha jók a partnereim. Budaörsön szeretet vesz körül, és inspirálók a fiatal kollégák is.

– Miért tartja izgalmasnak ezt a darabot?

– Ez egy jó darab, ráadásul korban hozzáöregedtem a szerephez. Olyasmit sosem gondolok, hogy valamit szívesen eljátszanék. Egyszerűen gyávaságból nem vállalnám ezt a felelősséget, abból még nem volt baj, ha az ember egy szerepet nem játszott el… Ráadásul az embernek öregségére egészen más képzete van a szerelemről. A szeretet növekszik, a szerelem pedig fogy, és ez az egész így kerek. Tisztelem azokat a korosabb hölgyeket, akik fogyókúráznak, fitneszbe járnak, meg akarják tartani a „nemtudomhány” éves korukat, én viszont úgy érzem, hogy soha többet nem leszek hetvenkét éves, tehát én ezt szeretném megélni. Én a koromat úgy, ahogy van, szeretném megélni. Nekem ez a lényeg. Persze, amikor néha ki kell nézni, és csinos ruhát, körömcipőt kell fölvenni, akkor pontosan tudom, hogy ez micsoda energia. Úgyhogy az is lehet, hogy az egész filozófiám az öregségről egy halálos nagy lustaság… Sokszor fölhívnak az ismerőseim, hogy kapcsoljak valamelyik csatornára, mert egy régi filmemet adják. Odakapcsolok, nézem magam, és egy idő után egy idegen nőt látok, mintha nem is én lennék. És nem fáj!

– Mit csinál a nyáron?

– Pihenek, és sokat vagyok az unokákkal.

(Temesi László)