Hírek

Kárpát-medencei Borszerződés Budatétényben
Határon túli és hazai borászok május 28-án Budatétényben, a György Villában, ünnepélyes keretek között, országgyűlési képviselők jelenlétében borszerződést kötöttek, hogy elősegítsék a kárpát-medencei magyar borászok együttműködését és a magyar bor nemzetközi hírnevének helyreállítását.
2010-05-29

BORSZERZ?DÉS

Mi, magyar borászok, határon innen és túl elérkezettnek látjuk az időt, hogy összetartozásunkat szerződésben erősítsük meg.

Azokban a napokban, hetekben, amikor a magyar nemzet fájó gyalázatot mos le magáról a kettős állampolgárság megadásával és a nemzeti összetartozás kinyilvánításával, nekünk, magyar borászoknak szent kötelességünk a magyar borkultúra határokon átívelő egységét megteremteni.
A Kárpát- medence hegy- és domboldalain a sajátos ökológiai adottságok következtében egyedi ízvilágú, csodálatos borok teremnek. Ezek a természeti adottságok és az emberi munka közös eredményeként megszületett illetve születendő borok az összhang, az összetartozás jelképei. Az itt összegyűlt borászok hitet tesznek a Kárpát- medencében élő népek közös jövője mellett.
A budafoki pincékben már a XVII. századtól foglalkoztak borkereskedelemmel. Buda, Pest és ?“buda egyesülését követően a főváros nagyléptékű fejlődése idején - a kőbányászat révén - újabb jelentős nagyságú pincékkel bővült a pincerendszer.
Az 1900-as évek elején Budafok a magyar borkereskedelem központjaként működött, ahol valamennyi ismert Kárpát-medencei borvidék bora megtalálható volt. A száz évvel ezelőtti virágkorra emlékezve szinte teljesen természetes volt, hogy Budafok-Tétényben szerveződött meg az első Kárpát-medencei borásztalálkozó.

Hisszük és valljuk, hogy a Kárpát-medence emberben és borban összefüggő, organikus egység. Ezért a Nemzeti Együttműködés, és az összetartozás jegyében támogatjuk a Kárpát-medencei Borászati Központ létrehozását Budafokon.

Az esemény házigazdája, Szabolcs Attila, Budafok-Tétény polgármestere a sajtóértekezleten elmondta: Bakonyi Viktor szervezésében már ötödik alkalommal találkoznak a most kezdődő kétnapos rendezvényen a kerületben a Kárpát-medencei magyar borászok. Emlékeztetett arra, hogy nem sokkal ezt megelőzően fogadta el az Országgyűlés a kettős állampolgárságról szóló történelmi döntést, ami új lehetőséget ad a határokon átívelő emberi és szakmai kapcsolatok erősítésére. Hozzáfűzte, hogy az ötödik Kárpát-medencei borásztalálkozó különösen jelentős, mert "nagy izgalommal harcoltunk és harcolunk azért, hogy ne kerüljön ingatlanügynökök kezére a borásztalálkozó immár hagyományos helyszíne, a Rozárium, és az azt kezelő kutatóintézet többi értékes ingatlana". Ma már úgy tűnik, hogy megmenekül a rózsakert, s ilyen kedvező előjelek közepette kötik meg a Borszerződést - mutatott rá.

Tiffán Zsolt parlamenti képviselő, villányi borász emelkedett pillanatnak nevezte a Borszerződés aláírását. Mint mondta: a parlament mezőgazdasági bizottságán belül albizottság alakul a borászat és szőlészet támogatására. Németh Zoltán, a kerület új országgyűlési képviselője, alpolgármester elmondta: amikor szervezni kezdték a Kárpát-medencei borásztalálkozót, nem tudhatták, hogy a parlament ezzel szinte egy időben dönt a nemzeti összetartozásról és együttműködésről, valamint a kettős állampolgárságról. Szép napokat él át most a magyar nemzet - mutatott rá - újra össze lehet kötni a Trianonban szétszakított szálakat, nemcsak a lelkieket, hanem természetesen a gazdasági kapcsolatokat is. Az utóbbinak szép példája a mai borszerződés - fűzte hozzá. Balla Géza aradi borász örömmel szólt arról, hogy a határon túliak is szót kapnak a magyar borászat fejlesztésében. Az együttműködés - mint rámutatott - több évtizedre tekint már vissza, s ez jó alap arra, hogy a magyar borok nemzetközileg is visszakerülhessenek megérdemelt helyükre. Maurer Oszkár délvidéki borász meghatottan szólt arról, hogy tanúja lehet ezeknek a történelmi pillanatoknak. Leszögezte, hogy a kettős állampolgársági törvény kiköszörülte a 2004-es csorbát. A borszerződésre utalva hangoztatta, hogy az együttműködés létrejött, s most tovább kell fejleszteni a szövetséget, őshonos fajtákat kell telepíteni. Budafokon otthon érezzük magunkat - mondta. Rozsmán István muravidéki magyar borász is hangsúlyozta, hogy szép napok tanúi lehetnek. Reményének adott hangot, hogy ez a jövőben is így lesz, s hogy sok jó bort hozhatnak ide, Budafok-Téténybe.

Németh Zsolt parlamenti képviselő összegző beszédében kifejtette, hogy a Borszerződés része a nemzeti együttműködés politikájának, amely természetesen nemcsak érzelmekről, hanem a gazdaságról is szól. Leszögezte, hogy támogatják a magyar borászok törekvéseit, kézzel fogható eredményeket akarnak. Kitért arra is, hogy egységes külgazdasági politikát alakítanak ki, meg akarják szüntetni annak széttöredezett jellegét. Komoly reményre jogosít fel az, hogy 2011-ben Magyarország tölti be az EU elnöki tisztét - mutatott rá. Tréfásan megjegyezte: ő természetesen a borfogyasztók oldalán áll, de szerencséje van, hiszen a Kárpát-medencei magyar bor valóságos csoda, s így együtt hamar felvirágoztathatják a magyar borászatot.

A sajtóértekezleten végül Garbóci László, a Promontórium Borlovagrend ceremóniamestere felolvasta a borszerződés szövegét, amelyet ezután felváltva írtak alá a határon túli és anyaországi magyar borászok.
Az aláírók: Bóni László - Délvidék; Debreczeni Kálmán - Etyek - Buda; Mátyás András - Felvidék; Asztalos Zoltán - Tokaj; Melecsky Tibor - Felvidék; Tiffán Zsolt - Villány; Balla Géza - Aradhegyalja; Maurer Oszkár - Délvidék; Garamvári Vencel - Balatonboglár; Rozsmán István - Muravidék.