Ugrás a tartalomra

Hálózatépítés két kerékkel

2010. november 09. kedd
A helyi kerékpáros közlekedés jelenlegi helyzetével és fejlesztési lehetőségével kapcsolatban tartottak összejövetelt október végén Érden, a civil szakmai szervezetek, szabadidős sportegyesületek és az érintett önkormányzatok bevonásával.
Hálózatépítés két kerékkel

Az Érd-?“faluban lévő Thermal Hotel Liget szervezésében tartott összejövetelen a résztvevők elsősorban a Budapest és Érd közötti kerékpáros összeköttetés régóta szükségessé vált kiépítését vitatták meg, hangsúlyozva a közlekedési eszköz sokirányú felhasználási lehetőségét.
A rendszeresen sportolók mellett egyre többen használják a munkahelyre, kisebb bevásárlásokra, illetve családi kirándulásokra, túrázásokra is a napjainkra már széles körben elterjedt "drótszamarat".

A meghívott érdi és budafok-tétényi önkormányzatok illetékes vezetői, szakértői - köztük kerületünk részéről Zugmann Péter alpolgármester és Szesztai György, a műszaki iroda munkatársa - a támogatásukról biztosították a fórum többi résztvevőit és az együttműködés kiszélesítését szorgalmazták.

A további beruházásokat elsősorban uniós pályázatokból remélhetjük - így az EuroVelo, az Európai Kerékpárút Hálózat részeként hazánkat is átszelő kerékpárutak továbbépítése kapcsán -, a fejlesztési összegek elnyerésére csak együttes fellépés esetén van komoly esély, ezért a mostani beszélgetéshez hasonlóan a közeljövőben tartandó további összejövetelek megtartásában állapodtak meg a résztvevők.