Ugrás a tartalomra

Szeretteinkre emlékezünk

2010. október 28. csütörtök
Ezekben a napokban lélekben ismét együtt leszünk hosszabb-rövidebb ideje elveszített szeretteinkkel. Gyertyát, mécsest gyújtunk emlékükre a temetőben, koszorút helyezünk el sírjukra.
Szeretteinkre emlékezünk

Mindenszentek (latinul: Festum omnium sanctorum) azoknak az üdvözülteknek a közös ünnepe, akiket nem avattak szentté, illetve akik nem kaptak külön napot a naptárban. A mindenszentek napja a halottak napjának vigíliája, azaz ünnepi előestéje. A hajdani rómaiak őseiket és hőseiket istenként és félistenként tisztelték, szobrot emeltek, szentélyt állítottak számukra. Marcus Agrippa i. e. 27-ben építtette Pantheonnak nevezett hatalmas templomát, ahol a papok az összes isten tiszteletére áldoztak. A Pantheont aztán Rómában 610 (egyes források szerint 609) május 13-án keresztény templommá alakították, s IV. Bonifác pápa a templomot az összes vértanú tiszteletére szentelte. Innen ered a Mindenszentek napja.

A római hagyomány azonban nem az első volt a sorban, ugyanis a május 13-i dátum már korábban is ezen szentek ünneplésére szolgált. A kezdetek a IV. századra nyúlnak vissza: Szent Efrém szíriai egyházatya és Aranyszájú Szent János írásaikban beszámolnak a mindenszentek ünnepéről, melyet ekkor azonban még május 13-án, illetve a pünkösd utáni első vasárnap ültek meg. E vasárnap neve a görög egyházban ma is szentek vasárnapja. Nyugaton 609-ben tűnt föl először ez az ünnep, mikor május 13-án a Szűz Mária, Vértanúk Boldogasszonya és minden vértanúk tiszteletére a már említett módon felavatták a Pantheont.

Nemcsak vértanúkat, hanem valóban minden szentet november 1-jén először Angliában és ?rországban kezdtek el ünnepelni a 700-as években. November első napja a megemlékezés napjaként a VIII. században, 741-ben, III. Gergely pápa (731-745) idején jelent meg először, aki a kategóriát tovább bővítve a Szent Péter Bazilika egyik mellékkápolnáját nemcsak minden vértanúnak, hanem "minden tökéletes igaznak" a tiszteletére szentelte. Mindenszentek egyetemes ünneppé 844-ben, IV. Gergely pápasága alatt vált. Az ünnepet még a VIII. században május 13-ról november 1-jére tették át, valószínűleg azért, hogy ezzel a kelták régi népi újesztendejét megszenteljék, ezzel ötvözve a régi hagyományt az újjal. 835-ben Jámbor Lajos császár IV. Gergely engedélyével hivatalosan is elismerte az új ünnepet, és attól kezdve a Mindenszentek az egész kereszténység ünnepe lett.

A katolikus egyház az ünnepet tehát november 1-jén, az ortodoxia pedig egy héttel később tartja. A mindenszentek napja után következő napot, halottak napját 998 óta tartják november 2-án. Ez az ünnep összefügg azzal a századvégi szorongásos hangulattal, mely 1000-re a világvégét várta. Ilyen elképzelések mellett igyekeztek a halottakkal "jóban lenni", az elhunytak szellemeivel jó barátságba kerülni. A sírokon gyertyát gyújtottak, hogy "szegény, fázós lelkek annak fényénél melengethessék magukat".

A november 2-i halottak napja konkrétan Sz. Odiló clunyi apáttól (962-1048) ered. ? ezt az emléknapot a cluny anyaegyház alá tartozó minden bencés házban bevezette. Ez a rendelete (998) mindmáig fennmaradt. Az ezredvégi világvége várás elmúltával azonban az ünnep megmaradt, egyre inkább elterjedt, és a 14. századtól Róma is átvette.

Forrás: www.mult-kor.hu