Ugrás a tartalomra

Megmenekült a Rózsakert

2010. november 24. szerda
Az önkormányzat, Németh Zoltán és Font Sándor országgyűlési képviselők közös fellépése és a lakossági felháborodás nyomán sikerült megmenteni az egykori Érdi Gyümölcs- és Dísznövénytermesztő Kutatóintézetet. A budatétényi Rozáriumban, amely Közép-Európa legnagyobb rózsagyűjteménye, 1400 rózsatőt nevelnek, és itt található a rózsagénbank ültetvénye is.
Megmenekült a Rózsakert

?ngyán József vidékfejlesztési államtitkár a Parlamentben Font Sándor képviselő kérdésére válaszul november 15-én bejelentette, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő létrehozta az Állami Gyümölcs- és Dísznövény-termesztési Kutató-Fejlesztő Nonprofit Közhasznú Kft.-t. "Megakadályoztuk tehát, nyugodtan mondhatom, génkészleteink megsemmisítését, és azt a spekulációt, ami éppen a 800 hektár földterületre vonatkozott" - közölte az államtitkár.

Az ügy előzménye, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. 2009-ben nem alakította át idejében, a törvényi előírásnak megfelelően a kutatóintézetet, és emiatt a bíróság elrendelte a kényszerfelszámolást. A Kht. értékes ingatlanai, köztük a Rózsakert így könnyen spekulánsok martalékává válhattak volna. Németh Zoltán, kerületünk országgyűlési képviselője "Megmenekült-e a budatétényi rózsakert, vagy megkaparintják a privatizátorok?" címmel interpellált - Font Sándorral közösen - Fazekas Sándorvidékfejlesztési miniszterhez, idén június 14-én. Németh Zoltán elmondta: "Tudni kell, hogy ennek a hatalmas értékű vagyonnak a kezelője a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., ahol akkor az ezért a portfólióért felelős vezérigazgató-helyettes Benedek Fülöp volt. Felmerül a kérdés: nem képzelhető el, hogy az átalakítás elmaradása nem is véletlen, hanem előre, pontosan kitervelt akció volt? Hiszen a jogszabályt igen jól ismerők pontosan tudták azt is, hogy ha nincs átalakítás, akkor jöhet a végelszámolás, azaz a 800 hektár állami termőföld haveri kézre juttatása, az épületek, ingatlanok lenyúlása." (Mint ismeretes, B. Fülöpöt, a Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) egykori szakállamtitkárát más ügyben a Budai Központi Kerületi Bíróság jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és más bűncselekmény gyanúja miatt november elején előzetes letartóztatásba helyezte.)

Dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter válaszában akkor leszögezte: " "Ś a nemzeti összefogás kormánya mindent megtesz azért, hogy felbecsülhetetlen értékű génbankjainkat, mint stratégiai jelentőségű nemzeti örökségünket megvédje. Ennek érdekében azt tervezzük, hogy a különböző kutatóintézetekben, egyetemeken, illetve gazdasági társaságoknál található törzsültetvényeinket, maggyűjteményeinket, továbbá ősi és őshonos állatfajtáinkat fenntartó szervezeteinket és intézményeinket egységes génbankhálózatba fogjuk össze, és a fenntartásukhoz szükséges költségvetési forrásokat kiszámítható módon biztosítsuk."

?ngyán József vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár november 15- én már az eredményről tudott beszámolni: "2010. november 1-jével génbankhálózati központokat hoztunk létre, és ebbe fogjuk integrálni azt a tevékenységet is, amit a gyümölcskutató végez. Közhasznúsági szerződést kötünk, amelyre a finanszírozási lehetőségek is vonatkoznak, és az Új Magyarország vidékfejlesztési programban pályázati lehetőségeket nyitunk meg az intézet számára." (A kép a márciusi sajtótájékoztatón készült, melyet a Rózsakert védelmében tartottak.)

A Magyar Örökség Díjas Márk Gergely itt álmodta meg és hozta létre több mint ötven évvel ezelőtt Európa akkor egyik legnagyobb Rozáriumát. A 87 éves kutató nevéhez több mint 650 rózsa nemesítése kapcsolódik, amelyeknek kivétel nélkül magyar nevet adott. Világszerte ismert többek között az Árpádházi Szent Erzsébet nevet viselő rózsája.