Ugrás a tartalomra

Reménysugaras drukker a rangadón

2011. április 04. hétfő
Kiss Józsefet az önkormányzat különleges járművével szállították április 1-jén a Fradi-pályára a budatétényi Reménysugár Intézetből.
Reménysugaras drukker a rangadón

Kiss József szurkolása is minden bizonnyal hozzájárult ahhoz, hogy az FTC hét év szünet, s az őszi hat-nullás vereség után nyerni tudjon az Újpest ellen. ?t már egyéves korában kivitte édesapja az ??llői útra, tőle örökölte a csapat szeretetét. Erre a rangadóra nagy izgalommal készült: tudta, hogy a Fradi talpra állása részint ettől az eredménytől függ, s boldog volt, hogy a Polgármesteri Hivatal megszervezte az utaztatását. Erre nagy szüksége volt, manapság csak nagyon ritkán jut ki a meccsekre. Nem csoda, hiszen halmozottan fogyatékos, kerekesszékkel és csak szakértő kísérővel tud mozogni.

Felvégi Mária díszpolgárunk - akit nemrég magas állami kitüntetéssel jutalmaztak a fogyatékossággal élők beilleszkedésének előmozdításáért - ma is dolgozik a Reménysugár Intézetben. Régóta ismeri Kiss Józsefet, s tudja, mennyire odavan a Fradiért. Az intézet kapujában Kiss Jóskát Karsay Ferenc köszöntötte, s megvárta, amíg az önkormányzat kisbusza elindul az ??llői út felé. Az alpolgármester sokat tett azért, hogy a rangadóra eljusson a Reménysugár lakója.

  
Karsay Ferenc alpolgármester és Gyene Piroska, az intézet igazgatója az indulásnál,
Kiss József a pálya szélén

Karsay Ferenc elmondta, hogy maga is Fradi-sportoló volt, az egyesület ezért különösen kedves neki. Hozzáfűzte: nagyon örül annak, hogy hozzásegítheti a fogyatékossággal élő drukkert ahhoz, hogy a focikapu mögül szurkolhasson kedvenceinek. Megköszönte az intézet, a Szociális Szolgálat és az FTC-titkárság hozzájárulását az utaztatáshoz és fogadáshoz. (A különleges buszt az önkormányzat pályázat révén kapta meg, minden kerületi fogyatékos nagy kedvezménnyel, vagy akár teljesen ingyen is hozzájuthat ehhez a szolgáltatáshoz.)

Kiss Józsefet Juhász Zsolt, az intézet szakalkalmazottja kísérte, mondani sem kell, hogy ő is lelkes fradista. Papp Tibor fotóriporter kollégámmal együtt mi is csatlakoztunk hozzájuk. Nem volt egyszerű bejutnunk a pályára, amelyet a készenléti rendőrök sorfala zárt el a hívatlan vendégektől. Minket persze hívtak, de ezt csak számtalan telefon után tudtuk hitelesen igazolni. A sajtótribünre gond nélkül felmehettünk volna, de a pálya mögé csak a külön regisztrált fotósokat és tévéseket, valamint a tolószékeseket engedik be.

A mérkőzés 1-0-ás Fradi-győzelemmel végződött. A meccs végig nagyon izgalmas volt, hozzáértő Fradi-szurkolók is elismerték, hogy csapatuknak ezúttal nagy szerencséje volt. Az egyetlen gólt Kiss József sok ezer szurkolóval együtt önfeledten ünnepelte, csaknem kiugrott a tolószékből.

A meccsre nem csak mi készültünk különös gonddal, a rendőrség is mindent megtett azért, hogy ne történjen rendkívüli esemény. Lezárták a pálya környékét, ezúttal sem állt meg a Népligetnél a Metró, csak nagy kerülővel lehetett eljutni a stadionba. Regisztrációs igazolványt kellett váltani a jegy mellé, a beléptetésnél minden szurkolót megmotoztak: ez a Fradi érdeke is, hiszen a notórius rendbontók miatt hatalmas büntetéseket rónak ki a csapatra. Ezúttal is volt petárdázás és trágárság, de nem ez volt a meghatározó. A szurkolók szünet nélkül buzdították csapatukat, akkor sem lankadtak, amikor a Fradi beszorult a saját kapuja elé. Lelkesedésben nem volt hiány sem a tribünökön, sem a kapu mögött, ahol több más tolószékessel együtt Kiss József is helyet kapott: hangerővel ők is jól bírják!

bwgy