Ugrás a tartalomra

Pedagógusnap a Klauzál Házban

2011. június 09. csütörtök
Idén is remek programmal tette emlékezetessé az önkormányzat a pedagógusnapot június 1-jén, a Klauzál Házban.
Pedagógusnap a Klauzál Házban

Az ünnepségen megjelent Németh Zoltán országgyűlési képviselő, Karsay Ferenc alpolgármester és Sebes Gábor, az oktatási bizottság elnöke. Karsay Ferenc a színpadra hívta az idei pedagógus díjazottakat, akiket tapssal köszöntöttek. Ünnepi beszédében az alpolgármester rámutatott, hogy különböző időpontokban, de világszerte mindenütt megünneplik a pedagógusokat, s ez nem lehet véletlen, hiszen ők a jövő nemzedékét oktatják és nevelik, ami az egyik legszebb hivatás. Munkájuk évről évre nehezebb - fűzte hozzá az alpolgármester - nem csak tanárként dolgoznak, sok fiatal esetében a tanárnak egy személyben kell pótolnia a családot, a szülőket és barátokat. Biztosította őket arról, hogy az önkormányzat a nehéz gazdasági helyzet ellenére továbbra is fenntartja a kerületi iskolákat. Miközben másutt iskolákat számolnak fel, nálunk minden általános iskola képes volt arra, hogy elindítsa az első osztályokat, ami ékesen bizonyítja a szülők bizalmát, s azt, hogy a kerületben sikeres pedagógiai munkát végeznek a tanárok - hangsúlyozta Karsay Ferenc.

Idén nem hivatásos művészek szórakoztatták a kerület aktív és nyugdíjas tanárait, hanem óvodások és a Nádasdy Kálmán Művészeti Iskola diákjai köszöntötték őket színes és kedves műsorszámokkal. Először a Csicsergő tagóvoda kicsinyei álltak a színpadra, kedves verssel hálálták meg a sok munkát és szeretetet, majd az általános iskola Csilingelő Kiskórusa következett, nemcsak énekeltek, voltak hangszeres dalok is. Ezután az országos versenyen második helyezést elérő balett tanszak növendékei Johann Strauss zenéjére Tavaszi keringőt adtak elő. őket követte Soltész Ildikó és tanítványa, Tóth Kristóf. Sosztákovics hegedűduettjét, az Elégiát játszották el. A XIII. Országos Koncz János hegedűversenyen ezzel a műsorszámmal első díjat kapott Tóth Kristóf, Soltész Ildikót pedig tanári díjjal jutalmazták. Végül a Domaházán kidobolta a bíró című táncjátékban gyönyörködhettek az ünnepeltek. Ezt a műsorszámot a Kis-Nádasdy tánccsoport adta elő. Végül Vígh Lajosné óvodapedagógus mondta el saját versét, amely hivatása szépségeiről és örömeiről szól.

Az ünnepség üzenete külső szemlélő számára is az volt, hogy Budafok-Tétényben 1998 óta minden politikai vezetés komolyan veszi, hogy az oktatás stratégiai ágazat, melynek fejlesztése elengedhetetlenül fontos a kerület számára.

Díjazott pedagógusaink

Bárczy István-díj (fővárosi kitüntetés)

  • Kukainé Békési Emese, a Barossi Iskola Igazgatója.

Az Év Pedagógusa - Mihalik Sándor-emlékplakett

  • Márki Györgyné, a Maci tagóvoda vezetője
  • Szabóné Máté Éva, a Gádor utcai iskola tanítója
  • Tóth Ibolya úszásoktató, testnevelő tanár, Hajós Alfréd Tanuszoda
  • Várnagyné Paróczai Etelka óvodapedagógus, Bartók Béla tagóvoda.

Az Év Intézményvezetője - Tóth József-díj

  • Bánky Judit, a Kempelen Farkas Gimnázium igazgatója.