Ugrás a tartalomra

Takarítás a nagytétényi zsidó temetőben

2011. június 24. péntek
A nagytétényi zsidó temető évtizedek óta gazdátlan, önkéntesek, vagy egy-egy hitközség részvételével gondozzák alkalmanként.
Takarítás a nagytétényi zsidó temetőben

A tavasz folyamán helyi civilek, városvédők tették szóvá az áldatlan állapotokat, nem csak a cserjésedést, hanem a szemétbehordást. Sebes Gábor önkormányzati képviselő kezdeményezte a június 5-ei akciónapot, amelyhez a helyi civilek, lakók mellett csatlakozott az Egyesült Magyar Izraelita Hitközség (EMIH) csoportja, rabbival, családokkal, fiatalokkal.

 
Előtte - utána

A Zöld Jövő Környezetvédelmi Egyesület gépi kaszáit és láncfűrészét, kézi szerszámait, segédeszközeit vonultatta fel, és néhány tagja is ott volt. Reisz Zoltán korábbi önkormányzati képviselő ugyancsak gépekkel, szerszámokkal segített, és számosan jöttek szerszámokkal, míg az önkormányzat ugyancsak szerszámokat adott, és felajánlotta, hogy a felgyűlt anyagot, hulladékot elszállítja.


A résztvevők

Előzetesen több alkalommal is felmérték, bejárták a területet. A cserjék és a lágyszárúak fejlettsége arra utalt, hogy 2-3 éve lehetett utoljára kaszálás. Az akciónapon mintegy negyvenen vettek részt, változó összetételben, reggel 9 és délután 2 közötti időszakban. Az EMIH csapata fél 11-től volt jelen, és megjelent Köves Slomo rabbi is. A temető utcafront felőli részét tisztították meg elsőként, ahol a régebbi sírok vannak, de számos sírkő már le van dőlve. A hátsó kerítésfront felől sajnos hulladék, lom bedobálása is jellemző, abból is jelentős mennyiség került ki. A fél 2-től 2-ig terjedő időben, amikor az érkező zivatarfelhők és az eső véget vetett a munkának, a terület mintegy 40 százalékát tudták kezelni, kaszálni, hulladékmentesíteni, és közel 10 köbméter levágott anyag és hulladék gyűlt össze az utcán, a falon kívül.

A szervezők folytatják, felmerült a gyomirtózás lehetősége, illetve a további területek kaszálása, tisztítása. Másfelől azonban gondoskodni kellene a rendszeresebb karbantartásról, netán a ledőlt sírkövek helyreállításáról is.

Forrás és képek: Zöld Jövő