Ugrás a tartalomra

Meghalt Bálványos Huba grafikusművész

2011. augusztus 23. kedd
A Munkácsy-díjas művészt 73 éves korában, augusztus 12-én érte a halál. Nemrég Zebegényben, a Szőnyi István Emlékmúzeumban az életművéből kiállítás nyílt, amely szeptember 10-ig látogatható.
Meghalt Bálványos Huba grafikusművész

A kerületünkben élt művésszel a közelmúltig redszeresen találkozhatott a helyi közönség; gyakran kérték fel kiállítások megnyitására, alkotások szakmai értékelésére. 2010 áprilisában ő volt a hónap művésze, ebből az alkalomból a Promontor TV stábját is vendégül látta.

Bálványos Huba 1956-ban a művészeti gimnázium befejezése után a Képzőművészeti Főiskolán kiváló mesterek keze alatt folytatta tanulmányait. Gazdag pályája viharos gyorsasággal indult el, mely több, mint 50 évet ölel át. 1962-től tagja a Művészeti Alapnak, a Fiatal Művészek Stúdiójának, és ebben az évben szerezte meg középiskolai tanári diplomáját is.

Lendületes stílusa, örökmozgó természete és pedagógusi vénája együttesen a művészeti ismeretterjesztés felé irányították: előadások, viták-foglalkozások vezetése, zsűrizés, kiállítás megnyitók lebonyolítása, szakkörök, táborok, művésztelepek vezetése kapcsolódik nevéhez. Rendszeresen tartott és tart előadásokat a Budapesti Művelődési Központban.

A vizuális nevelés témakörében több felsőoktatási tankönyv és tantervi anyagok szerkesztője és szerzője. 1977-ben kezdett tanítani a Budapesti Tanítóképző Főiskolán (ma ELTE Tanító-és ?“vóképző Főiskolai Kar), 1986-ban kapta meg főiskolai tanári kinevezését, majd 1990 és 2003 között a Vizuális Nevelési Tanszék vezetését látta el. 2000-ben lett nyugdíjas, ami csak "papíron" jelentett egy másfajta életet, mivel még nyolc évig a korábbi, megszokott tempóban dolgozott.

Az érdeklődők a honlapján megtalálhatják több évtizedes munkássága válogatott műveit, amelyek nagyobb részt litográfiák, vegyes technikával készült rajzok. Alkotott nagyméretű faliképet és domborműveket is. Bálványos Huba felfogásában és alkotói tevékenységében a rajzolás és a tanítás szerves egységet alkotott. Hitt abban, hogy a művészeti minőség alapjában szemléleti kérdés, hatása pedig szemléletformálás. Egy interjúban azt mondta, hogy szeretne jobb világot hagyni maga mögött, mint amilyet itt talált, amikor ide érkezett. Az ő választott feladata, hogy segítsen másoknak önmagukat formálni. Amennyire nyitott a rajzaiban, annyira igyekszik közvetlen és nyílt lenni az emberekkel is, bár - ahogy mondta - ez nehezebb.

Pedagógiai munkássága elismeréseként 1977-ben Szent-Györgyi Albert-díjban részesült, művészetéért Munkácsy-díjat kapott 1979-ben. Előbbivel az oktatói munkája mellett a vizuális nevelés érdekében kifejtett, publikációs tevékenységét is elismerték. A 2008-as év további  két rangos elismerést hozott az életébe, a Professor Emeritus címet és a tulajdonképpeni legmagasabb pedagógusi kitüntetést, az Eötvös-díjat. Megkapta a Művészetpedagógiai Díjat és a Csokonai Vitéz Mihály alkotói díjat is.

A magyar grafika külföldi szerepeltetéseiből sem maradt ki,  Hanoitól Rómáig, Addis-Abebától Oslóig számos helyen járt, és egyénileg több grafikai biennálén, így Párizsban, Firenzében, Heidelbergben,  Szófiában ismerhették meg műveit. Közel 20 kiállítási díjat kapott és több mint 120 egyéni kiállítást rendezett.

Bálványos Huba pályájáról elmondható, hogy az első negyedszázadot a nagyon aktív műalkotás mellett- az úgyszintén alkotó tevékenység - a tanítás fémjelezte. Ezután jött a mind több írással, cikkek, könyvek kiadásával a publikációs korszak, végül az egyre több ismeretterjesztő fórum, előadás megtartása, zsűrimunka, kiállítások értékelése és megnyitása. Számtalan díja, elismerése mellett kollégái, tanítványai örök megbecsülése, tisztelete és szeretete vette körül.

Bálványos Huba életműkiállítása szeptember 10-ig látogatható Zebegényben, a Szőnyi István Emlékmúzeumban.