Ugrás a tartalomra

Vizuális pályázat

2012. február 02. csütörtök
A Promontorium Polgári Casino "Budafok-Promontor 300 éve" címmel vizuális pályázatot írt ki 10-18 éves fiatalok számára, Budafok újkori történelmének 300. évfordulója alkalmából.
Vizuális pályázat

A török kiűzése után Buda határa is elnéptelenedett az ország egész területéhez hasonlóan. Az 1700-as évek elején kezdtek újjászerveződni a települések, ami Budafok-Promontor esetében Savoyai Jenő herceg nevéhez fűződik. 1712-ben, vagyis pontosan 300 évvel ezelőtt indult meg egy nagyobb betelepülési hullám. Osztrákokat, bajorokat, Rajna-melléki németeket toboroztak, hogy telepedjenek le Csepel szigetén. Promontor ekkor még csak a Csepellel szemközti majorságként jelenik meg a "Duna túlsó oldalán, a herceg nagyrétje felett." Már ekkor is volt szőlő a vidéken, de a nagyobb ültetések ezután történtek. Budafok-Promontor arculatát nemcsak a szőlőművelés alakította, hanem a letelepültek építkezési szokásai is. A házhelyeket tervszerűen alakítja ki az uradalom vezetősége, figyelve arra, hogy a szőlőművelők olyan telkeket kapjanak, ahol borospincét is ki tudnak alakítani. Hosszan befelé nyúló lakóházakat alakítottak ki, melyek mellett kettős kaput nyitottak. A kapuk melletti vaskos pillérek tették ezeket a házakat jellegzetessé.

Egykoron a budafoki közösséget nagyon erős összetartás, összetartozás-érzés jellemezte, az elesetteket, szegényeket felkarolták, segítették. A budafoki identitásnak ugyancsak fontos része volt mindig is a más vallásúakkal való végtelen türelem, a budafoki svábok és zsidók jó viszonya legendás. Ezt a közösségi érzést és hagyományt karolják fel és ápolják mind a mai napig a városrészenként szerveződő civil szervezetek. Történelme során Budafok mindig is kisvárosias jellegével, hangulatával tűnt ki, és ezt sikerült megőriznie Budapest részeként is mind a mai napig.

Pályázati kategóriák:

  1. Budafok 300 éve, jellegzetes épületek, utcarészletek, a kisváros hangulatának bemutatása
  2. Budafoki életképek, közösségek, az összetartozás kifejezése
  3. Budafok nagyszüleim szemével
  4. Az én Budafokom, amiért szeretek itt élni
  5. Budafok 300 év múlva, egy kisváros a jövőből

Minden pályázati kategóriában lehetőség van figuratív és nonfiguratív ábrázolásmód választására is.

A pályázatokkal szembeni elvárások:

  • fejezze ki Promontor-Budafok értékeit,
  • mutassa be történelmi múltját,
  • járuljon hozzá a hagyományok őrzéséhez,
  • erősítse az itt élők kötődését a városhoz,
  • mutassa be a település fejlődését.

A pályázatot két korosztályban hirdetjük meg, a 10-14 évesek, ill. A 14-18 évesek számára.

Mindenki legfeljebb 2 pályaművet nyújthat be.
Csoportos alkotásokat is elfogadunk.

Az alkotások A3 formátumban készüljenek, technikai megkötöttség nincsen, így várunk grafikákat, akvarelleket, olajfestékkel, temperával készült festményeket.

Az alkotások mellé kérünk egy adatlapot csatolni az alábbi információkkal:

  • jelige,
  • a készítő(k) neve, osztálya, iskolája,
  • felkészítő tanárának neve,
  • az alkotás címe,
  • pályázati kategória,
  • alkalmazott technika,
  • pár mondatos megfogalmazás az alkotás üzenetéről, mondanivalójáról.

Az alkotások hátuljára csupán a jeligét kérünk felírni.

A pályázók munkáikat 2012. május 31-ig készíthetik el. Az elkészült munkákat az iskolákban kell leadni, a Promontorium Polgári Casino gondoskodik róla, hogy a munkákat az iskolákból összegyűjtse a határidőt követően.

Az alkotásokat egy háromtagú szakmai zsűri fogja értékelni. Az értékelésről az iskolákon keresztül juttatunk el tájékoztatást a fiatalokhoz.
A beérkező pályamunkák közül azokat, melyeket a zsűri arra alkalmasnak ítél, egy kiállításon mutatjuk be, 2012. szeptemberében. A kiállítás megnyitójára minden beküldő meghívást kap.

Mindkét korosztály 1-3. helyezettje képzőművészeti könyvjutalomban részesül.

Bírálati szempontok:

  • a választott téma kapcsolódása Budafok 300 éves évfordulójához,
  • a választott téma kifejező ereje, üzenete,
  • az alkotás vizuális értéke,
  • az alkalmazott technika pontossága,
  • az alkotás kidolgozottságának foka.

Kedves Diákok!

Reméljük, hogy sok értékes alkotást kapunk, és egy izgalmas kiállítással tudunk hozzájárulni az egész éves ünnepségsorozathoz a ti segítségetekkel, együttműködésetekkel. Mindenkit bátorítunk arra, hogy fogalmazza meg érzéseit, gondolatait, hogy miért is jó itt élni, mit üzen a múlt. Mielőtt a munkához hozzákezdtek, javasoljuk, hogy beszélgessetek tanáraitokkal, szüleitekkel, nagyszüleitekkel, olvassatok utána Budafok történetének. Ha reggel elindultok az iskolába, akkor figyelmesen nézzétek meg az utcákat, házakat, amelyek előtt mindennap elhaladtok. Mindenki más szemmel látja környezetét, s várjuk, hogy ez a munkáitokban megjelenjen.

Promontorium Polgári Casino