Ugrás a tartalomra

Rendőrnap és önkormányzati gyermeknap

2012. június 06. szerda
Május 26-án szokásosan gazdag programkínálattal várta az érdeklődőket a BMTE-pályán az önkormányzat, a kerületi rendőrkapitányság és a Közrendvédelmi Alapítvány.
Rendőrnap és önkormányzati gyermeknap

Bató András, a kerületi rendőrkapitányság vezetőjének köszöntőjével 10 órakor vette kezdetét az estig tartó rendezvény. Budafok-Tétény főrendőre megköszönte a közrendvédelemben, a bűnüldözésben dolgozók és a társszervezetek munkáját, valamint a lakosság együttműködését, az önkormányzat támogatását.

 

Szabolcs Attila polgármester beszédében kiemelte; ennek a hagyományos rendezvénynek az a fő célja, hogy kerületünk lakóit és természetesen a gyerekeket közelebb hozza azoknak a munkájához, akik segítenek a bajban, őrködnek biztonságunk, nyugalmunk felett. Nekik minél kevesebb munkát, a közönségnek annál több szórakozást kívánva nyitotta meg a rendezvényt.

Szokásosan az elismerések átadásával folytatódott a program, idén öt közrendvédelmi dolgozó: Kovács Tibor rendőr őrnagy, Magyar Zoltán rendőr zászlós, Kovács Tibor rendőr őrmester, Lakatos Andrea rendőr törzsőrmester és Sárosiné Takács Krisztina közalkalmazott vehette át a Közrendvédelmi Alapítvány jutalmát.

Szórakoztató, izgalmas napot tölthettek kicsik és nagyok, volt bűnmegelőzési bemutató, drog- és kresztotó, ingyenes vércukorszintmérés, "Egy csepp figyelem" Erős Antóniával, fegyverbemutató, álomautó-kiállítás, családsegítő tanácsadás, szépítőstúdió, légvár, bungee jumping, vizicsopper, minigolf, gyerekquad.

 

Felvonultak a rendőrök mellett a tűzoltók, a mentők, a polgárőrök is. A gyerekek bemászhattak a speciális járművekbe, közelről megnézhették a ritkán látott felszereléseket, eszközöket.

 

A színpadon egymást váltották a fellépők, bemutatót tartott a Stabilitás Karate Klub, volt Aikido és Hip-Hop táncbemutató, fellépett Zoller Zsolt és Procee, Varga Vivien, a Budafoki Musical Studio, Király L. Norbi, Varga Viktor, Ikrek, Muri Enikő, László Attila, D. J. Dominique, Gönczi Gábor és a Smile.

 

Nagy sikere volt idén is a BRFK kutyás alosztály bemutatójának, a rendőrkutyák és gazdáik izgalmas, látványos jelenetekben mutattak be bevetési helyzeteket. Sok nézője akadt a Rendőrség-Tűzoltóság barátságos labdarúgó-mérkőzésnek is.

Fotók: Papp Tibor