Ugrás a tartalomra

A szülők kedvenc óvodája

2013. január 29. kedd
A Szuloforum.hu tavaly ősszel indította el országos programját, amelynek célja a bölcsődék és az
A szülők kedvenc óvodája

óvodák pedagógiai munkájának támogatása. A csatlakozó intézmények szülői közössége minden hónapban szavazójátékon vehet részt. A legtöbb voksot kapó "kisdedóvót" értékes jutalmakban részesítik. Az óvodák versenyéhez minden második budapesti intézmény csatlakozott, így októberben megszületett az első eredményhirdetés, ahol a Csicsergő vitte el a pálmát. Novemberben a III. kerület leelőzött minket, de decemberben ismét a budafok-tétényi szülők voltak a legaktívabbak.

A január 9-i díjátadással egybekötött rendezvénynek így ismét a Csicsergő adott otthont.

Az ünnepségen Péter Zoltán, a Szuloforum.hu vezetője kifejtette, hogy nemigen találkozott még ilyen közösségi összefogással, ezért másodízben is méltó helyre kerülnek a jutalmak: egy 70 ezer forint értékű vásárlási utalvány, amelyet a világ második legnagyobb papíripari cégének képviselői adtak át, illetve a piliscsabai Riders Club díja. Utóbbi száz gyermek ingyenes lovas oktatását vállalta.

A Csicsergő vezetője, Budai Józsefné azt mondta, nincs annál nagyobb öröm, mint hogy másodszor is a dobogó tetején állhatnak - erre Karsay Ferenc udvariasan megjegyezte: legfeljebb az, ha harmadszor is mi nyerünk.

Az alpolgármester köszöntőjében kifejtette: a hivatal feladata a helyiek életminőségének folyamatos javítása. Ebben a tevékenységben Budafok-Tétény külön figyel a gyermekekre. - Azon dolgozunk, hogy a fizikai körülmények, vagyis az épületek, az infrastruktúra a lehető legjobbak legyenek - fogalmazott Karsay Ferenc, hozzátéve, mindezt tartalommal a pedagógusok és a szülők töltik meg. Úgy vélte, ezért is örömteli, hogy az intézményekben valódi közösségek születnek, és ezt jól példázza ez a siker is.

Horváthné Fükő Zsuzsa, a 14 tagintézményt tömörítő Budafok-Tétény Egyesített Óvodák vezetője hasonlóan fogalmazott, majd megköszönve a szülők munkáját, kifejtette: nemcsak a Csicsergőt vitték diadalra a "Hónap ovija" versenyből, de számos kerületi közösségépítő akcióból is derekasan kiveszik a részüket.

SFI