Kiállítás a településalapítók emlékére
Idén ünneplik a Kelet-Közép-Európában lakó és onnan kitelepített németek a letelepedés kezdetének 300. evfordulóját. Ebből az alkalomból június 29-én nyílt meg az ulmi Donauschw?¤bisches Zentralmuseum (DZM, Dunai Svábok Központi Múzeuma) a svábság történetét bemutató kiállítása. A háromszázadik évforduló Promontor (ma Budafok) első német betelepítése kezdetének évfordulója is.
A török háborúk idején a magyar településeket feldúlták, lakói elmenekültek. A török kiűzése után a győztes hadvezér, Savoyai Jenő jutalmul kapta az egész Csepel-szigetet. A Duna jobb partján, a hegyfokon az uradalom szőlőhegye, Promontorium Csepeliense terült el. A birtok gondozása, működtetése, így a szőlőültetvényeké is, nagy gondot jelentett, mert hiányzott az ehhez szükséges munkaerő. Savoyai Jenő herceg ezért úgy döntött, hogy más birtokok tulajdonosaihoz hasonlóan az osztrák császártól engedélyt kér német területekről munkaerőt verbuválni. Ezt azzal a kötelezettséggel kapta meg, hogy a letelepedőket földhöz juttassa. Így Claudius Verlet, Savoyai Jenő összes magyarországi uradalmainak főadminisztrátora 1712. július 18-án bocsátotta ki azt a pátenst, amely szerződéses jogot biztosított őseinknek Promontoron, a mai Budafok területén a földhöz jutáshoz. Ez a nap lehetővé tette a németek letelepedését Promontoron. Ennek, azaz Promontorium, a mai Budafok alapításának 300. évfordulójára emlékezünk 2012-ben.
A Promontorium Polgári Kaszinó az ulmi tablókat magyar szöveggel látta el és a fenti rövid ismertetőt tartalmazó nyitótablóval kiegészítve állította ki az ArtQuarterben (Haggenmacher Udvar). A megnyitóra érkezőket a Südofen Blaskapelle térzenével fogadta. Dietrich Diebel, a Promontórium Polgári Kaszinó tagja köszöntötte az érdeklődőket, áttekintést adott a történelmi előzményekről, a kiállításról, majd átadta a szót Tircsi Richárdnak, az Emberi Erőforrások Minisztériumának nemzetiségi kapcsolatokért felelős osztályvezetőjének.
Tircsi Richárd és Dietrich Diebel a megnyitón
Tircsi Richárd először személyes vonatkozásokról szólt; ő is magyarországi német származású, családja, ősei éppen 300 évvel ezelőtt érkeztek az akkori Magyarországra. A folytatásban kiemelte, hogy "Magyarország a múltban az élet bármely területén számíthatott a betelepült németekre, és teheti ezt napjainkban is. A magyarországi németek szoros egységet alkotnak, ezzel is bizonyítva, hogy mennyire hasznos civil tagjai nemzetiségi palettánknak. A Magyar Kormány számára a nemzetiségi kultúrák támogatása nemcsak egy nemzeti kötelezettségvállalás, hanem jól felfogott, tudatos, hosszú távú érdek. (...) A Duna, Európa köldökzsinórja rendkívül fontos szerepet játszott a kontinens történelmében. 300 évvel ezelőtt élet érkezett rajta a háborúk, járványok által elpusztított földekre. Az Âťulmi skatulyaÂŤ, eleink vízijárműve szimbolikus közlekedési eszköz. A máshonnan érkezettséget, az úton lévőséget szimbolizálja. És az, hogy itt kikötött Magyarországon, szimbolizálja a megérkezést, és azt, hogy új hazát találtak magyarországi németek."
Saját szavai után felolvasta az ulmi Dunai Sváb Múzeum igazgatójának köszöntő, üdvözlő levelét. Ebből idézünk:
"Ulm a XVIII. században fontos pontja volt a nagy kivándorlásnak azokba a régiókba, amelyeket a Habsburgok és a velük szövetségesek felszabadítottak. Az újrakezdéshez csak nagyon kevés dolgot tudtak elhozni. Csomagjukban azonban benne volt a kultúrájuk. Az évszázadok alatt cserélődtek a kivándorlók, akiket Magyarországon mindenütt svábnak neveztek, függetlenül attól, hogy melyik német tartományból jöttek. Így Európában új kultúra keletkezett, a dunai svábok kultúrája. Évszázadokon keresztül a mai Magyarország, Románia, Szerbia, Horvátország területén békésen éltek együtt más népekkel, egészen a XX. századig. A II. világháború után nagyon sok dunai svábot kényszerítettek arra, hogy otthonukat elhagyják. A menekülés és elűzés után nagyon sok dunai sváb elment Baden-Württenberg tartományba, mert ezt tekintették őshazájuknak. A legújabb kutatások szerint több mint 400 ezren vándoroltak ki. Egy köteg ruhában jöttek, és ezzel mentek is. Ez a hírhedt mondat, először 1942-ben hangzott el magyar parlamentben. És ez a mondat olyan beállítottságot tükröz a magyar történelemben, amit később, a németek szervezett elűzése során szeretettek volna legitimálni. A dunai svábok történelmi írásaiban az építő munkát nagyon sokszor párosították azzal, hogy milyen szegények voltak az ide letelepedők. De a szegény bevándorló képe nem felel meg a valóságnak. Az ide érkezőknek alaptőkével kellett rendelkezniük, hogy Magyarországon új életet tudjanak felépíteni. Körülbelül 200 guldent kellett felmutatniuk, hogy Magyarországra beengedjék őket, és hogy földet, állatot, eszközöket tudjanak vásárolni. Van egy sokszor idézet a mondás: az elsőnek halál, a másodiknak nélkülözés, a harmadiknak kenyér. Ez a letelepedés első éveire érvényes, mert a kezdeti időkben a letelepedés nagyon sok szenvedéssel járt, mert a körülményeket nem szabályozták, az ellátás, a lakás nem volt biztosított az érkező családoknak. Ez még párosult megbetegedésekkel, amelyeket a megpróbáltatások és a klímaváltozás miatt szenvedtek el. A dunai svábok történelme végül mégiscsak egy sikeres történelem. A telepesek Magyarországot alaposan befolyásolták, felmérték, újraosztották a földet, új, modern mezőgazdasági eljárásokat hoztak magukkal, és mint Promontoron is, is javítottak a borkultúrán. A dunai svábok békésen éltek együtt más népekkel is. Csak a hitleri nemzeti nacionalizmus és a Németországból indított II. világháború növelte a viszályt a népek között, és ez vezetett végül a németek elűzéséhez is. Ma 70 évvel később tudjuk csak felfogni, hogy milyen fontos volt a kulturális csere a Duna-menti népek között."
A kiállítás július 18-áig, hétköznapokon 8-tól 18 óráig látogatható az ArtQuarterben (Haggenmacher Udvar).
P.T.
