Ugrás a tartalomra

Lényeges az együttműködés

2013. február 07. csütörtök
Németh Zoltán a gyűlöletkampányról, a rezsicsökkentésről és az Erzsébet-programról
Lényeges az együttműködés

Farsang van. Év eleji interjúnkban ezért egy kicsit élcelődtünk is Budafok-Tétény országgyűlési képviselőjével, Németh Zoltánnal (Fidesz-KDNP). A politikus vette a lapot. Szó esett persze komolyabb dolgokról is, például a gyűlöletkampányról, a rezsicsökkentésről és az Erzsébet-programról.

- Úgy fest, hogy a következő majd másfél évben nem a nyugalom jegyében telnek majd a "közéleti hétköznapok"". Többen begyújtották a kampányrakétáikat. Mit szól ehhez? Tele a város plakátokkal, mintha holnap lennének a választások.

- Vannak olyan politikai erők, akik már a 2010-es választások másnapján mással sem voltak elfoglalva, mint hogy idehaza és külföldön lejárató kampányba kezdjenek Magyarország ellen. Lelkük rajta. Ma azt látni, hogy újabb sebességi fokozatba kacsoltak: gyűlölködnek, éppen úgy, mint 2002-ben. Valószínűleg hiába magyaráznánk az ellenfeleinknek, hogy a gyűlölet szétveri az együttműködést. ?k a rövid távú politikai érdekeiket nézik, amelyeknek semmi közük a nemzeti érdekhez. Nem értik, hogy Magyarország ma nem kér a gyűlöletkampányból. Nem értik, hogy az emberek éppen az ellenkezőjére vágynak. Ésszerű vitákra, munkahelyteremtésre, biztonságra. A mi közösségünk ezen dolgozik. Békét, nyugalmat, biztonságot és erős országot akarunk. Gyűlölködés helyett a magyar családokkal, a nyugdíjasokkal, a hazai vállalkozásokkal együtt dolgozunk azon, hogy kimásszunk abból a gödörből, amit a baloldal ásott.

- Farsang van, mégis egy kicsit keserűnek tűnik.

- Soha nem volt bennem keserűség, ez nem jellemző rám. De a tisztánlátás fontos. Ha valakik romboló, gyűlölködő szándékkal lépnek fel, annak nem lehet örülni. Pedig nekünk, magyaroknak van mire büszkének lennünk. Magyarország az európai gazdasági válság közepette is talpon maradt, erősödik. Jobb nem belegondolni, hogy mi lett volna, ha a 2010 előtti politika folytatódik.

- Az év eleje mindig a számvetés és a tervezés időszaka. Nemrégiben felhívást tettek közzé Karsay Ferenc alpolgármesterrel közösen, hogy minél több budafok-tétényi lakos éljen az Erzsébet-program kínálta lehetőségekkel. Mi ez a program?

- Látja, például az Erzsébet-utalvány rendszerének bevezetéséből is látszik, hogy szociális célokat is szolgálunk. A kormány eltökélt abban, hogy a béren kívüli juttatásokként adott Erzsébet-utalványok hasznát visszaadja az embereknek. Az ezekből származó bevétel így a rászoruló gyermekek, családok pihenését, üdülését segíti. Egészen minimális önrésszel juthat minden érintett támogatáshoz. Arra biztatjuk őket, hogy pályázzanak. Családi üdüléseket, nyugdíjasok pihenését és diákkirándulásokat lehet így szinte ingyen megszervezni. De lehetőség van tematikus táborok támogatására is. A cserkészettől a sportig, a környezetvédelemtől a médiáig. Most jelzem a fiataloknak, hogy dj-táborra is lehet pályázni.

- Más téma: a diákmegmozdulások. Most kinevetem önt és azt mondom, HaHa.

- Örülök, hogy van humorérzéke. Ugyanakkor a diákok kiállásának is. Ebben az életkorban furcsa is lenne, ha mindenki mindenre bólogatna, mindennel egyetértene. Lássuk be, mi is ilyenek voltunk. Ami a felsőoktatás átalakítását illeti, nekünk világos az elképzelésünk. Piacképes diplomát kell a fiatalok kezébe adni. A HaHa-val (vagyis a Hallgatói Hálózattal) az a baj, hogy nehéz őket komolyan venni, nem látni, mit akarnak a látványos akciókon kívül, és tegyük hozzá: azt is csak sejteni lehet, hogy kik biztatják őket a háttérből. A legitim diákszervezettel, a HÖOK-kal, amely választások útján kapott bizalmat a felsőoktatásban tanulóktól, érdemi vitákat folytatunk. Jól alakul a megállapodás a jobb felsőoktatásért.

- A rezsicsökkentés kampányfogás?

- Nem fogás és nem kampány. Kérdezzen meg egy osztrákot vagy németet, hogy ők mennyit fizetnek ki a havi jövedelmükből rezsire. Meglepődne. A magyar családok arányában többet fizetnek, mint a legtöbb uniós állam polgárai. Ez tarthatatlan. Tíz százalékkal kezdjük a csökkentést és majd meglátjuk, mire lesz lehetőség a jövőben. Bízom benne, hogy nem ez a végállomás.

- A székely zászló kitűzése kapcsán külföldön is megismerték Budafok-Tétényt. Nem sokan, de néhányan fanyalognak. Mit szól hozzá?

- Kötelességünk kiállni azokért, akiket a szülőföldjükön azért ér hátrány, mert a saját zászlajukat, jelképeiket használják. Csak az a nemzet lehet sikeres, amely tisztában van a saját értékeivel, és amely nemcsak saját fiainak, hanem másoknak is megtanítja becsülni azokat. A magyarság, a székelység joggal várja el a szülőföldjén a tiszteletet saját maga és a jelképei számára is. Erre hívjuk fel a figyelmet, amikor kitesszük a zászlót. Európában természetes a szolidaritás kinyilvánítása.

Sengel Ferenc