Ugrás a tartalomra

Tátott szájjal és kerek szemmel

2013. február 07. csütörtök
Jankovics Marcell szerint nincs felnőtt, aki lépést tud tartani a befogadó gyermekekkel
Tátott szájjal és kerek szemmel

Az ?“perenciás tenger, az üveghegy, hetedhét ország és a mondák világában megjelenő jelképek kozmológiai és egyéb jelentéséről tartott előadást Jankovics Marcell, a Klauzál Akadémia vendége február 5-én. A magyar kultúrkör jelképrendszerét kutató, Balázs Béla-díjas rajzfilmrendezőt jelenleg két téma foglalkoztatja, a vizuális nevelés és a kultúrából a civilizációba vezető út.

Amikor a Nemzeti Kulturális Alap elnöki székétől megváltam, a vizuális nevelés témakörében felajánlottak egy miniszteri biztosi pozíciót, amit boldogan vállaltam volna - mondta el lapunknak a művész. - Végül nem kaptam meg a posztot, de akkor már érdekelt, hogyan lehet a vizualitásért felelős jobb agyféltekét mozgósítani. Jobb lett volna miniszteri biztosként vizsgálódni, mert akkor statisztikákat és kutatásokat is végezhettem volna, magánemberként azonban el kell, hogy higgyem, amit a tanárok mondanak erről - tette hozzá Jankovics Marcell.
Mint tájékoztatott: az európai ember többnyire csak a bal féltekét használja, pedig nagyon fontos a két agyfélteke kiegyensúlyozott működése. A hatalmas oktatási reformok egymásutánja sem tudta eddig megoldani, hogy a másikat is használjuk, ahogy azt a kínaiak teszik. Iskolásként, ha feleléskor nem jutott eszembe valami, akkor felidéztem a tudnivaló helyét a tankönyvben, az oldalt, a térkép fölötti bekezdést, és amikor megláttam, már olvastam is az agyamból - beszélt a vizuális nevelés problematikájáról Jankovics Marcell. Kiemelte a minőségi rajzfilmek jelentőségét.

- A kicsi gyerekek a legbefogadóbbak. A legjobb kor, amikor a beszédtanulás intenzívvé válik, mert akkor naponta száz szót is megjegyeznek. Nincs az a felnőtt, aki lépést tudna tartani velük. Tátott szájjal és kikerekedett szemmel ülnek a tévé előtt, és beléjük ivódik az a rengeteg kép, amit látnak. A befogadásra a kicsi kor a legalkalmasabb. Az se baj, ha nem értik teljesen azt, amit látnak, mert ha jó, akkor nem a kedvük megy el, hanem felizgatja őket. Utánakérdeznek, később utánaolvasnak. A Fehérlófia című filmemtől ez a korosztály szinte kővé tud válni, de ahogy nőnek, úgy szürkülnek el az addig színes fantáziájú gyerekek, majd derék utókalkulátorrá vagy villanyszerelővé válnak - fejtette ki az alkotó.

Tamás Angéla

(A Jankovics Marcellel készült interjúnkat a következ?ľ számban olvashatják.)