Ugrás a tartalomra

Akadálymentesítés uniós támogatásból

2010. szeptember 20. hétfő
Fejlesztés az uniós és a hazai források felhasználásával.
Akadálymentesítés uniós támogatásból

Szabolcs Attila polgármester köszöntötte az intézményvezetőket azon az ünnepélyes záró rendezvényen, amelyen felavatta az önkormányzat által elnyert uniós támogatásból akadálymentesített óvodát és bölcsődéket.

Budafok-Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzata a Közép-Magyarországi Regionális Operatív Program keretében (KMOP-2009-4.5.3) az ""Egyenlő esélyű hozzáférés a közszolgáltatásokhoz (Akadálymentesítés)"" című kiírásra tavaly szeptemberben nyújtott be pályázatokat, melyeken 90 százalékos támogatást lehetett nyerni.

Az önkormányzat négy projekttel pályázott, mindegyik elnyerte az igényelt támogatási összeget. Közülük három megvalósult, a negyedik, a Kolonics György Általános Iskola akadálymentesítése rövidesen elkezdődik. A projektek utófinanszírozásúak. Az Európai Unió és a magyar állam által nyújtott támogatás mindhárom intézmény esetében közel 15 millió forint. A komplex akadálymentesítés fizikai és infokommunikációs akadálymentesítést jelent.

Afizikai akadálymentesítésrévén a mozgáskorlátozottak számára is megközelíthetőek lettek az intézmények, és az épületen belül is akadálymentes lett a közlekedés. Akadálymentesített parkoló, csúszásmentes és szabványos rámpák, korlát és megfelelő szélességű bejárati ajtó segíti a megközelítést, bejutást. Mindhárom épületben egy-egy könnyen és biztonságosan használható, akadálymentes mellékhelyiséget alakítottak ki a mozgásukban korlátozottak számára. Számos ajtót szélesebbre cseréltek, így a kerekesszékesek bejuthatnak az irodákba, az étkezőkbe, az óvodai tornaszobába és a csoportszobák egy részébe. A közlekedő folyosók padlóburkolatát csúszásmentesre cserélték.

A Rózsakerti bölcsődében az udvari terasz burkolatát részben kicserélték az udvarra történő akadálymentes kijutás érdekében. A Rózsakerti óvoda udvari terasza akadálymentessé vált. A Leányka utcai bölcsődében pedig az egyik teraszt csúszásmentesítették.

Azinfokommunikációs akadálymentesítéssorán elkészült az intézmények akadálymentes, szabványos honlapja (www.bolcsode22.hu,www.ovoda22.hu), amely a fogyatékkal élő emberek mellett egyéb különleges igényű csoportok számára is megkönnyíti a böngészést és az információk elérését. Az utóbbiak közé tartoznak például a csak egeret vagy csak billentyűzetet használók, idősek, gyerekek, vagy a régi, elavult hardverrel rendelkezők.

Mindhárom intézményben a beszéd jobb megértését szolgáló fix indukciós hurkokat építettek be egyes csoportszobákba és mobil hurkokat helyeztek el a vezetői irodákba a hallássérültek kommunikációjának segítésére. A gyengénlátókat segíti a tájékozódásban az előtérben elhelyezett, tapintható elemekkel is ellátott térkép. A közlekedő folyosókról nyíló ajtók mellett Braille-írásos táblák is jelzik a helyiségek funkcióját. Az ajtókat kontrasztos festéssel jelölték, a padlóburkolatokon pedig vezetősávokat helyeztek el.

A három projekt címe, azonosító száma és az elnyert támogatás összege:

  • Leányka utcai bölcsőde komplex akadálymentesítése (KMOP-4.5.3-09-2009-0028) 14 611 752 Ft,
  • Rózsakerti bölcsőde komplex akadálymentesítése (KMOP-4.5.3-09-2009-0029) 14 175 067 Ft,
  • Rózsakerti óvoda komplex akadálymentesítése (KMOP-4.5.3-09-2009-0026) 14 780 418 Ft.

A projekt neve:
KMOP-2009-4.5.3 - Egyenlő esélyű hozzáférés a közszolgáltatásokhoz (Akadálymentesítés).

Kedvezményezett:

Budafok-Tétény, Budapest XXII. kerület Önkormányzata
1221 Budapest, Városház tér 11.
Tel.: *229-2611, fax: 229-2697,
e-mail:onkormanyzat@bp22.hu

Kiíró szervezet:

Nemzeti Fejlesztési ??gynökség
1077 Budapest, Wesselényi u. 20-22.

Közreműködő szervezet:

V?TI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Nonprofit Kft.
1016 Budapest, Gellérthegy u. 30-32. (1359 Budapest, Pf 20. v. 1253 Bp. Pf. 568)
Tel.: 224 3100, fax: 224 3105, e-mail:vati@vati.hu
www.nfu.hu
www.vati.hu