Ugrás a tartalomra

A Shanghai Express Budafokon

2013. május 05. vasárnap
Először turnézik Magyarországon a Kínai Állami Cirkusz társulata. Az Exit Cirkusz május 8-12. között a Campona mellett veri fel óriás sátrát. Előadások szerdán, csütörtökön és pénteken 18 órától; szombaton 15 és 18 órától, vasárnap 11 és 15 órától.
A Shanghai Express Budafokon

Az előadások időpontjai: szerdán, csütörtökön és pénteken 18 órától; szombaton 15 és 18 órától, vasárnap 11, illetve 15 órától.

?ť?Kína a cirkuszművészet őshazája. A látványos, akrobatikus produkciókatbemutató színházak, már időszámításunk előtt 2000 évvelnagyon kedveltszórakozás volt.

Néhány napig Budafok-Tétény lesz a magyarországi cirkuszművészet fővárosa. Kerületünkben vendégszerepelnek a KínaiÁllami Cirkusz és az Exit Cirkusz ""ruganyos zseniei"" A közös produkcióa ""Shanghai Express""címet viseli. A programban látványos, játékosan előadott egyedülálló produkciókat láthat aközönség.

Az előadásokon a kínai cirkuszművészet legjellegzetesebb motívumai kerülnek a porondra. Többek közöttjönnek aporcelán vázákkalegyensúlyozás világbajnokai, a különleges kalapzsonglőrök, a kéz a kézben erőegyensúlyozóművészek, de itt lesz az egyik legkülönlegesebb kínai specialitás is: a dinamikus talaj akrobaták. Utóbbiak több különböző méretű karikán keresztül szaltóznak. A keleti-show sem marad el, mert megjelenik a színpadon a tradicionális ""Kínai oroszlán" is.

Avendégművészeink mellett, azExit Cirkusz fesztivál díjasművészeit is láthatja a közönség, különleges állat produkciókkal: Chiwawák, makákó és rézusz majmok, indiai futókacsák, amerikai törpe malacok, légtornászok, labdazsonglőr, és természetesen a cirkusz elmaradhatatlan produkciójaa bohóca szórakoztatja a nagyérdeműt

A Kínai Állami Cirkusz művészeia Fővárosi Nagycirkuszban zajlott fellépések után most először indultak országjáró turnéra.

budafokteteny.hu