Ugrás a tartalomra

ÉV FÁJA VERSENY 2013

2013. május 16. csütörtök
Az önkormányzat várja a jelöléseket, és a legtöbb jelölést kapott fát indítja a versenyben! Jelölni június 5-ig, a budafokteteny22@gmail.com e-mail címen lehet a fa történetével és lehetőleg fényképével.
ÉV FÁJA VERSENY 2013

2013-ban május 10-én, a Madarak és Fák Napján indult azÉv Fája verseny, melyre különleges történetek kíséretében várja a nevezéseket azÖkotárs Alapítvány. A verseny keretében ugyanis nem a legnagyobb vagy legöregebb fát keresik, hanem azt amelyik a jelölőknek, a körülötte élőknek valamiért fontos, s ez leginkább a fáról elmesélt történetből derülhet ki.

A versenybe bárki (baráti társaságok, családok, iskolás csoportok, civil szervezetek, vállalkozások stb.) nevezheti kedvenc fáját egy fotóval és a hozzá kapcsolódó történet leírásával. Az esély javítása érdekében az önkormányzat azt a fát nevezi a kerületből, amelyik a legtöbb javaslatot kapta. A nevezések közül egy négytagú szakmai zsűri választja ki azt a 12-13 fát, melyek a döntőbe jutnak. A döntős fák közül pedig a közönség választja ki kedvencét az ősszel rendezendő online szavazáson. Az Év Fája címet az a fa nyeri el, amelyik a legtöbb szavazatot kapja! Az elmúlt három évben rendre több mint tizenötezren adták le a voksukat az ország minden táján található fákra, és nemegyszer szoros versenyben alakult ki a végső sorrend.

A nyertes fa egy speciális ápolásra, gondozásra feljogosító utalványt kap a Magyar Faápolók Egyesülete jóvoltából, amelyet díjátadó ünnepség keretében nyújtunk át a fát jelölőknek. A támogatást a fa egészségét biztosító kezelésre, közvetlen környezetének rendbetételére, vagy ha ilyen intézkedésekre nincs szükség, ugyanazon településen őshonos csemeték ültetésére lehet felhasználni. A verseny döntősei közül az Országos Erdészeti Egyesület egy általa választott fát különdíjban is részesít.

A verseny külön kategóriája a"?Hős Fa":erre a címre olyan fák jelölését várják, melyek élete vagy természetes környezete, élőhelye veszélyben van, és amelynek megmentéséért a jelölők sikeresen küzdöttek vagy küzdenek még most is. Ezzel a kategóriával szeretnék - legalább jelképesen - elismerni azok áldozatos munkáját is, akik készek tenni megmentésük érdekében, valamennyiünk javára!

A hazai verseny győztese részt vesz a jövő év elején azEurópai Év Fája versenybenis, amelynek győztese az Európai Év Fája címet nyeri el. 2011-12-ben sorban kétszer is a magyar fa (az alsómocsoládi öreg hárs és az egri termálfürdő platánfája) aratott sikert a nemzetközi megmérettetésen!

Az Év Fája címet egy fa csak egyszer kaphatja meg, de a versenyben a korábban már jelölt fák is részt vehetnek.

Az Év Fája versenyt a 13600-53 adományvonalon hívásonként 250 Ft-tal lehet támogatni.