Ugrás a tartalomra

Befejeződött az M0-s körgyűrű déli szektorának bővítése

2013. augusztus 31. szombat
A körgyűrű használata minden járműkategória számára díjmentes
Befejeződött az M0-s körgyűrű déli szektorának bővítése









Befejeződött az M0-s körgyűrű déli szektorának bővítése: augusztus 31-én, szombat délután forgalomba helyezik az M0-s keleti és déli szektorát összekötő 6,3 kilométeres autóutat.

A beruházás részeként korábban az M7-es és az M6-os autópálya közötti négysávos M0 autóutat további négy sávval bővítették tavaly, illetve kiépült az M6-os és az 51-es út közötti 11 kilométeres szakasz is.

A teljesen új, kétszer háromsávos, egy-egy leállósávval rendelkező út az 51-es utat és az M5-ös autópályát köti össze, így már több mint 75 kilométer hosszan folyamatosan haladhatnak az autósok az M0 körgyűrűn az M1-es a 11-es főút között.

Az új szakasz 9,7 milliárd forintba kerül, az Új Széchenyi Terv 85 százalékos támogatása mellett. A fejlesztéssel várhatóan megszűnnek a forgalmi dugók, és az M0 használhatósága radikálisan javul, ténylegesen ellátja majd az elkerülő út funkciót.

Jelenleg még az M6-os és az 51-es főút közötti szakasz bal pályáján az M7-es irányában a befejező forgalomtechnikai munkálatokat végzik, ezért még két sávon haladhatnak az autósok, szeptember közepétől azonban már itt is minden sáv használható lesz .

Az M0-son eddig kétszer két sávon lehetett közlekedni az 51-es út és az M5-ös között, és az M0-s déli szektora máshol csatlakozott az M5-öshöz, mint az M0-s keleti szektora. Ezért a környéken rendszeresek voltak a torlódások. A most elkészült új útszakasz az eddiginél nagyobb kapacitású, valamint így folyamatosan lehet autózni az M0-s déli, keleti és északi szakaszán, az M1-es autópályától a 11-es útig.

MTI/budafokteteny.hu