Ugrás a tartalomra

Székely és ír lelkiség

2013. szeptember 26. csütörtök
A tizenhárom évesek csapata a középmezőnyben végzett a nemzetközi focitornán
Székely és ír lelkiség

Koncerttel ünnepli ötödik születésnapját a Firkin. A frontember biztos a sikerben, mert nagyon jónak tartja előzenekarukat, a Gypo Circust. ? maga már miattuk is elmenne a Barba Negrába szeptember 27-én.

- Rendkívül mozgalmas, élettel teli buli részesei lehettünk. Mindig végigugrálják a teljes koncertet?

- Igen, ez így jó. Az intenzív mozgás minket is energetizál. Akármilyen fáradtak vagyunk a fellépés előtt, a színpadon mindig feltöltődünk, mert ott történik valami. Ma, ahogy elkezdtünk játszani, nekem a parlagfű-allergiám is elmúlt, pedig egész nap tüsszögtem. Ezt ajánlhatjuk mindenkinek.

- Zenéjükben jól megfér egymás mellett az ír kocsmák hangulata, a magyar folklór elemei és az erdélyi népzene, punk stílusban.

- A Firkin műfaját kelta-punknak szokták aposztrofálni, de a punk szó kissé félrevezető, mert zenénkbe belefér a rock and roll, a csángó, a magyar népzene, a heavy metal és a zúzósabb punk is. Amiről úgy érezzük, hogy mehet, azt beletesszük. Azért választottuk az ír zenét, mert tetszik, kifejező és jó érzés játszani. A zenekar alapítója és fuvolása, Péter János Székelyudvarhelyen született, ahogy én is. Megérintett minket a székelyekkel rokon ír lelkiség, zenéjük energikus volta. Nagyon jó áthallások vannak, amelyek még a magyar szövegekben is visszaköszönnek. A magyarra átdolgozott ír számokban (Whiskey In The Jar, Igyunk pálinkát) maga a hangulat teljesen működik, csak néhány szót kell átalakítani.

- Pontosan öt éve játszanak féktelen jókedvvel, őrült tempóban. Mikor érezte először, hogy "berobbant" a zenekar?

- A mai estén! De a viccet félretéve, az első nagy "aha" élményünk Balatonlellén ért minket, az ottani bornapokon, talán 2008-ban. Nagy volt a közönség és nagyon jól fogadta a zenénket. Ott a későbbiekben is többször játszottunk.

- Fontos a közönség visszajelzése?

- Sokat számít, de nem jó, ha túlságosan ettől függ az ember önbecsülése, bár nagyon jólesik, ha a zenénkre pozitív válasz érkezik a hallgatóságtól.

- A dalok sorrendjénél figyelembe veszik a kialakult hangulatot?

- Pontosan megtervezett programmal készülünk, közben nem nagyon szoktunk variálni. Úgy állítjuk össze a műsort, hogy az egésznek legyen egy íve, legyen ritmusa, húzása.

- Úgy tudjuk, külföldön igen népszerű a zenekar, és most már a hazai zenei élet is elképzelhetetlen a Firkin nélkül.

- Németországban és Ausztriában egészen jelentős fesztiválokon, egészen jó idősávban játszunk, és tíznél több országba kaptunk már meghívást. Évente átlagosan hatvan fellépésünk van, és itthon csak a Volt Fesztiválon nem léptünk még fel. Szükségünk van kiegészítő foglalkozásra, mert ez igen vékony pénz, de mindegyikünknél a Firkin élvez elsőbbséget."?

Tamás Angéla