A forradalom és szabadságharc 57. évfordulóján a Városház téren emlékezett Budafok-Tétény. Az ünnepségről részletes tudósítást olvashatnak a Városházi Híradó 2013. október 31-én megjelenő lapszámában.

KÉPGALÉRIA A LAP ALJ?N

Az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük Szabolcs Attila polgármester október 22-én elhangzott ünnepi beszédét.

"Tisztelt Emlékező és Ünneplő Közösség!
Hölgyeim és Uraim!

Engedjék meg, hogy megosszam Önökkel személyes emlékeimet is.

Kiskamaszként, 11 éves gyerekként éltem át a forradalom napjait. Október 23-án a sarki posztos rendőr (mert akkor sokkal inkább jelen voltak az utcán, mint most) láthatóan zavartan, idegesen viselkedett, amikor hírt kapott az egyetemi ifjúság felvonulásáról. Nem volt olyan magabiztos, mint amikor nekünk tartott előadást a Bartók Béla úti iskolában, ahová jártam.
Édesanyám, öcsém születésnapjára készülve, bement a városba, és a felvonuló tömeg miatt csak nagy nehézségek árán tudott hazajutni. Édesapám éppen kórházban volt az egyik ??llői úti klinikán. Este furcsa hangok hallatszottak, testvéreimmel nehezen jöttünk rá, hogy lövéseket hallunk. A Gellért térnél, ahol laktunk, a szomszéd ház belövést kapott.
Apámat teherautóval hozták haza a kórházból, mert kellett a hely a sebesülteknek. A teherautó platóján hasaltak az emberek, hogy valamennyire védve legyenek a lövedékektől.
Az orosz támadást az óvóhelyen vészeltük át, és reménykedve hallgattuk a Szabad Európa Rádió recsegő adását, amikor azzal biztattak: jönnek már az ENSZ-csapatok. A nők nagyon féltek, élénkek voltak még az emlékek az orosz katonák világháborús erőszakoskodásairól. A házban lévő Szeged étterem raktárából a készletet ezért apám vezetésével a lakók áthozták és szétosztották a családok között, hogy különösen az alkohol ne kerüljön a fosztogató katonák kezére, ne legyen mitől lerészegedniük. A harcok végeztével mi, gyerekek szedtük össze az élelmiszerek árát, és adták át az étterem vezetőjének.

A harcok szünetében körülnéztünk a Fehérvári úton, a Móricz Zsigmond körtéren, a körúton. Mindenhol kilőtt harckocsik és teherautók voltak, és rommá lőtt házak. Sok volt a holttest, főleg oroszok, mert a magyarokat előbb eltemették. Minden téren friss sírok voltak, halottak napján milliónyi gyertya lángja lobogott fölöttük.
Életem meghatározó élménye volt részt venni az egymást követő néma tüntetéseken. A forgalom leállt (láttam, hogy orosz járművet is leállították). A gyalogosok is megálltak, az ablakokba gyertyát tettek. A tüntetés végén mindig elénekeltük a Himnuszt.

A magyar furcsa nép. Képes a vérét adni semmiségekért, de néha a legnagyobb ügyekben sem áll össze a nemzet egy akarattá. Hol a vérét adja eszméiért, hol a leggyakorlatiasabb ügyben sem képes azonos akaratra jutni

1956-ban megtörtük az átkot.

Bizonyítottuk a világ előtt, hogy a szabadság szeretete, az önfeláldozás és ha kell, a kitartó küzdeni tudás mind jellemzője a magyarnak. A pesti melósok, srácok és a diákok a világ legnagyobb hadseregének tankjait állították meg. Az eltérő nézeteket valló politikusok nem egymás szobrait, hanem a tízmilliók haláláért felelős Sztálin szobrát döntötték le.

Ne feledjük azonban azokat se, akik előbb gyávaságból csatlakoztak a magyarok szabadságharcához, aztán megszállókat hívtak ellenünk. Ne feledjük, a kezükhöz vér tapad.

És azt se feledjük, hogy a szellemi örököseiknek egy jó része ma is ezen az úton jár. Mert nekik a hazát elárulni úgy látszik, ma sem okoz lelkiismeret-furdalást.

Vajon 56-ban melyik oldalon harcoltak volna azok a magukat demokratának mondók, akik a saját büszkén hangoztatott vallomásuk szerint hazudtak reggel, éjjel és este? Kire lövettek volna 56-ban, akik emberek szemét lövették ki 2006. október 23-án? Mennyire tartják az emberi méltóságot azok, akik a demokrácia jegyében fociznak a miniszterelnököt ábrázoló szobor letört fejével? Tényleg azok az européerek, akik a portugál kommunistának, Tavares-tavarisnak lediktálták a hazugságoktól és tárgyi tévedésektől hemzsegő jelentést, majd el is fogadták azt?

Mi nem az ő oldalukon állunk!

A pesti srácok örököseinek most nem a megszálló csapatokkal kell harcolniuk, hanem azért, hogy megmaradjon, sőt, ha lehet, folytatódjon a rezsicsökkentés. Megmaradjon a nyugdíjak értéke, további támogatást kapjanak a családok, az egészségügy, az oktatás minden ága, és időszerű lenne sok egyéb mellett a szociális és a közszféra többi területének bérét is rendezni.
Bizony harcolni kell azért is, hogy minél kevesebb olyan család veszítse el lakását, akik nem, vagy nem csak a saját hibájukból kerültek nehéz helyzetbe.

Nekünk itt is példát mutatnak az 56-os hősök, amikor bebizonyították, hogy nem az egyén pillanatnyi érdeke az első! És hogyan kell tágabb családunkért, a magyarságért áldozatot hozni.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Az én gyerekkori emlékeimben sem jelenik meg más, mint ami a nemzet emlékezetében: az egymásrautaltság, a forradalom tisztasága, a félelem, a néma ellenállás az elnyomó túlerővel szemben, a győztesek kicsinyessége, és a legfájdalmasabb, a hatalmas veszteség emberben, reményben. Becsüljük meg jobban mostani szabadságunkat, amiért oly sokan áldozták életüket 57 évvel ezelőtt!

?ldott legyen az emlékük, és Isten éltesse azokat, akik még közöttünk vannak!"