Ugrás a tartalomra

Névadó Bujtor Istvánról

2013. december 19. csütörtök
Névadó Bujtor Istvánról

A Klauzál Kultúrház örök emléket állított december közepén Bujtor Istvánnak, akiről egy névadási pályázat után színháztermet neveztek el, majd levetítették Az elvarázsolt dollár című filmjét. Az eseményen megjelent a már négy éve elhunyt népszerű színész felesége, Judit asszony is.

Az ezer szállal Budafok-Tétényhez kötődő neves színházi szakember itt hagyott bennünket életerősen, fiatalon, váratlanul, de az emberek szívében, emlékeiben és a filmvásznon tovább él. Valóban így érezzük, hiszen hol Sándor Mátyásként, hol Ötvös Csöpiként tűnik fel a képernyőn, de felsorolhatnánk még legalább száz közismert személyiséget, amelyek szerepébe bújt filmekben, színdara­bokban.

A névadó ceremóniát Varga Barbara, a Klauzál Ház megbízott intézményvezetője vezette le, aki ünnepnek nevezte ezt a napot, majd Szabolcs Attila polgármester e szavakkal köszöntötte az érdeklődőket:

- Akik nyomon követik a helyi eseményeket, mostanában több névadásról értesülhettek, Mészáros Csabáról szintén termet, Cziffra Györgyről kultúrházat neveztünk el. Most pedig a kerületünkhöz kötődő Bujtor Istvánról kapta nevét a Klauzál Ház színházterme. Köszönet mindazoknak, akik részt vettek a szavazáson, jól választottak - Bujtor István 266, Cziffra György 189 szavazatot kapott -, mert a színész-rendező közölünk, közénk való. Olyan teremhez adja a nevét, amely a Klauzál Ház lelke, ahol itthon érezné magát - hangsúlyozta a polgármester, aki a névadó alkalmából köszöntötte a színész feleségét, Judit asszonyt, de megemlítette Frenreisz Károlyt, a testvért és a jó barátot, Kern Andrást is, akik betegség miatt nem jelenhettek meg az ünnepségen. A "kis testvér" korábban ezt nyilatkozta lapunknak:
- Nagyon jólesett a kerület gesztusa. Mindig öröm, ha egy kulturális intézmény vagy annak valamelyik játszóhelye felveszi a bátyám nevét, hiszen ezzel tovább fennmarad.

Bujtor Judit a következőket mondta a névadón: - Nagyon meg vagyok hatódva, mert érzem azt a nagy szeretetet István iránt, akinek a hiányát csak a nézők szeretete pótolhatja. Köszönöm a megemlékezést. István valóban ezer szállal kötődött a kerülethez, hiszen gyerekkora jó részét a BMTE-pálya közelében, a Gundel-villában töltötte, ahol nagyon jól érezte magát. Mi pedig hat-hét évig laktunk a kerületben, a Vadász fordulónál, életünk nagyon szép időszaka volt - emlékezett az özvegy, mielőtt Szabolcs Attila polgármesterrel együtt leleplezte a Bujtor István fényképével ellátott névtáblát.

(Temesi László)