Ugrás a tartalomra

Aranyeső Linzben

2014. február 07. péntek
Aranyeső Linzben

Az összesített csapatverseny győzteseként, tizennégy arany-, tizenhat ezüst- és tizenöt bronzéremmel, valamint az éremtábla első helyezettjeként tértek haza a Budafóka SE úszóversenyzői a Linzben megrendezett nemzetközi McDonald"™s Kupáról. Az év első nemzetközi úszóviadalán, ahol nyolc ország harmincöt csapata vonult fel - köztük magyar színekben a Budafóka SE és a Ferencvárosi Torna Club -, kerületünk úszói kiemelkedő eredményeket produkáltak.

Horváth Tamás edzőtől megtudtuk, hogy az érmek és helyezések mellett versenyrekordok is születtek: Kurdi Zsófia, Sári Péter és Török Eszter olyan remek időt úsztak, amelyet korcsoportjukban, ezen a versenyen még soha senki. A gyerekek több mint tízéves csúcsokat döntöttek meg az osztrák városban. Az edző hozzátette: Ausztriában számon tartják és kupával jutalmazzák ezeket a meetingrekordokat.

A kossuthos Kurdi Zsófi tizenhárom éves csúcsot döntött meg a száz vegyes döntőjében. Elmondta, hogy nagyon izgulós, ezért, ha tudta volna, mennyi a csúcs, nem biztos, hogy versenyrekordot úszik. A hetedikes úszó már a riói olimpiára készül, előtte azonban az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF) szeretne bizonyítani.

Horváth Tamás arról is beszélt lapunknak, hogy negyedik éve vesznek részt ezen a nemzetközi megmérettetésen, de eddig még nem sikerült ilyen jó eredményt elérniük. Sikerként könyvelte el, hogy megelőzték az eddig számukra verhetetlennek tűnő német csapatot, és azt is, hogy az FTC-t itt is maguk mögé tudták parancsolni, csakúgy, ahogyan a top 10-es ranglistán. Kiegészítésül megemlítette, hogy a tavalyi országos hetedik helyet nagyon jónak tartja, hiszen csak azok az egyesületek előzték meg a Budafókát, amelyek világsztárokat vonultatnak fel, mint a Kőbánya SC (Cseh Laci), a Jövő SC (Verrasztó testvérek), a Vasas (Hosszú Katinka) vagy a BVSC (Kapás Boglárka).

- A legkisebbek csak a soron következő versenyre koncentrálnak, az idősebb versenyzők azonban már átlátják az elért sikerek jelentőségét. A felnőtt korosztállyal, mint Székelyi Danival és Mészáros Márkkal a 2016-os olimpiára, a fiatalabb tehetséges versenyzőkkel pedig a 2017-es ifjúsági világbajnokságra készülünk - avatott be az edző az úszószakosztály távlati terveibe.

T. A.