Ugrás a tartalomra

Odett Bio

2014. augusztus 08. péntek
Odett Bio

Odett 2008 októberében adta ki első, Pontos című albumát, Odett és a go girlz! néven. A lemezemen közreműködtek Takáts Eszter és Varga Zsuzsa énekesnők. A szövegeket Müller Péter Sziámi, a zenét Polgár Péter jegyzi. Az albumhoz két klip is tartozik: Találkozás a Logosszal, Móló. Utóbbit az MTV és a Red Bull progjámnak köszönhetően sikerült létrehozni. 2009-ben az Év Felfedezettje kategóriában Magyar Zenei Díjra jelölték Pontos című albumáért.

2010-ben már Odett néven kislemezt adott ki Pötty a kockán címmel. A névváltoztatás oka, hogy a lemezen már nincsen közreműködő előadó, szólókarrierbe kezd Odett. Az album szövegei és a zenéi változatlanul Müller Péter Sziámi, és Polgár Péter munkája. A kislemezhez tartozó videót (Vesztőhely) Pater Sparrow filmrendező készítette, mely több mint negyedmilliós letöltést ért el. 2010-ben sajtómegjelenések: ELLE magazin, Wan2 magazin. Magyarország könnyűzenei fesztiváljain is fellép (Sziget, VOLT). Az MTV jóvoltából az MTV push programjában vesz részt, valamint szintén a Music Television által kitalált MTV Icon -on (Edda) is fellépő.

2011-ben Hanyatt, homlok, egyenes címmel adja ki első önálló nagylemezét. A már ismert zeneszerző, szövegíró mellett Takács Zoltán Jappán zenei producer segíti a munkálatokat, neki köszönhetően egy zenei megújulás kezdődött el