Ugrás a tartalomra

Tizenkét arany egy szezonban

2014. augusztus 15. péntek
Tizenkét arany egy szezonban

A Budafóka XXII. SE ifjú titánjai ezekben a hetekben bebizonyították, hogy országos eredmények elérésére képesek, két rangos versenyről is sorozatban hozták haza az aranyérmeket. Igazi nyári aranyeső hullott rájuk, s még ezüstből, bronzból is jutott bőven. - Egy szezonban tizenkét aranyérmet országos versenyen még soha nem nyertünk! - mondta büszkén Horváth Tamás, a sportegyesület vezetőedzője, aki szerint az idén beérett a hosszú munka gyümölcse. A kerület úszóbajnokainak mostantól bizonyára Eger és Miskolc lesz a legkedvesebb városuk"Ś

Horváth Tamást arra kértem, hogy avasson be a kiugró sikerekbe, kezdjük a július végi eseménnyel.

- A gyermek országos bajnokságra, Miskolcra tizennégy versenyzővel utaztunk és tíz bajnoki címet nyertünk - mondta a tréner. - Ezt a remek eredményt két úszó, a tizenkét éves Zombori Gábor és a vele egyidős Sári Péter érte el. Gábor száz és kétszáz méteren bizonyított mellen és háton, illetve kétszáz gyorson. Péter kétszáz és négyszáz vegyesen, száz gyorson és kétszáz pillangón úszott a leggyorsabban, emellett négyszer kétszázas vegyes úszásban diadalmaskodott a társaival együtt. Itt kell megemlíteni a másik három úszó nevét is, hiszen egy négyes fogatról beszélünk ebben a számban: Zombori Gáboron kívül Bagyula ?dám és Gáll András járult hozzá a közös sikerhez. Utóbbi két versenyzőnk egyéni csúcsot úszott, jó formában vannak, de egyelőre egyéniben még nem tudtak jeleskedni. Az arany mellett úszóink számos ezüst- és bronzéremmel is gazdagodtak.

- Serdülő korosztályban milyen eredményekről számolhatunk be?

- Egerben rendezték meg augusztus elején a serdülő úszók országos bajnokságát, amelyre hat versenyzővel utaztunk, és a tizenöt éves Márton Richárd révén két aranyérmet hoztunk el kétszáz és négyszáz gyorson. Emellett Richárd még száz pillangón és gyorson, valamint nyolcszáz gyorson ezüstöt, illetve ezerötszáz méter gyorson bronzérmet nyert.

- Elég érdekes a távok választása, hiszen mindegyik más edzést, edzettséget igényel.

- Valóban ritka dolog, hogy valaki minden távon jó legyen ugyanabban az úszásnemben, de Richárd még pillangóban is kitűnő. Jól szerepelt Takács Tamás is, aki ezüstéremmel és Kurdi Zsófia, aki szintén ezüstéremmel és egy bronzéremmel jött haza.

- Beérett a munkája gyümölcse?

- Úgy látszik, az egy évtized, amióta itt vagyok, idén bő termést hozott. Azért is vagyok büszke az eredményekre, mert hazánkban igen erős az úszók mezőnye, itt még egy ezüst-és egy bronzéremért is nagyon meg kell küzdeni, hát még egy aranyért"Ś

- Budafok-Tétény kezd úszóhatalommá válni? Ennyire jók a feltételek a kerületben az úszásra, vagy ennyire jó edzéstervet állított össze az évek alatt?

- A legtöbbet László Frigyes edzőmtől tanultam még Sopronban. Rendkívüli szorgalommal megáldott, középszerű tehetség voltam, kimagasló eredmény nélkül, de igyekeztem a legjobbaktól ellesni a "fogásokat". Örülök, hogy itt egyre nagyobb sikereket érünk el, pedig csupán egy hat méterszer huszonöt méteres uszodában készülhetünk. Jó volna minél többször ötvenméteres medencében gyakorolni, minél többet edzőtáborozni, hogy még jobb eredményt érjünk el, akár nemzetközi szinten is, mert benne van ezekben a tehetségekben a még nagyobb siker. Mint például Székely Dánielben, aki idén lett felnőtt versenyző, és a héten Berlinben bizonyíthat Európa legjobbjai közt öt és huszonöt kilométeren.

(Temesi László)