Ugrás a tartalomra

Amíg vannak még túlélők, addig nem történelem

2015. február 25. szerda
Amíg vannak még túlélők, addig nem történelem

A Kommunizmus ?ldozatainak Emléknapja alkalmából emlékünnepséget és koszorúzást tartott Budafok-Tétényi Önkormányzata a helyi civil szervezetek, intézmények és egyházak képviselőivel közösen.

A rendezvény ünnepi szónoka, Krasznay Béla, a Recski Szövetség Egyesület országos elnöke azt hangsúlyozta, a még élő egykor meghurcoltak, megalázottak emlékezése nem öncélú, a személyes történetek felidézése azt szolgálja, hogy az utánuk jövő generációkban tudatosodjon, hova jut egy nemzet, ha idegen hatalom szolgálatában álló, ugyan magyarul beszélő, de idegenszívű emberek kerülnek hatalomra az országban. Amíg élnek még az egykor meghurcoltak közül, addig mindez nem történelem, akkor válik majd azzá, ""ha az utolsó rab is elment már""- fogalmazott az idén 92 éves egykori munkatábori fogoly, a Recski Szövetség Egyesület országos elnöke.

A Kommunizmus ?ldozatainak Emléknapja Budafok-Tétényi rendezvényék házigazdájaként Karsay Ferenc polgármester azt hangsúlyozta, amire az Országgyűlés 2000-ben hozott határozata alapján minden február 25-én emlékezünk, nem holmi távoli történelmi fejezet, hanem sokak lelkében ma is elevenen élő emlék, figyelmeztetés, üzenet a mának.

A kommunista diktatúrák áldozatainak számát 100 millióra szokás becsülni. Az ő emléküket őriznünk kell, de amikor a kommunizmus áldozatairól beszélünk, nem csak a múltról beszélünk, figyelmeztetett a polgármester. Mint fogalmazott, a világban majdnem minden 5. ember ma is kommunista uralom alatt él, másrészt Dél-Amerikában és Európában is vannak olyan országok, amelyek vezetői kacérkodnak a kommunista elvekkel. Az Európai Unió vezető testületeiben is ülnek volt kommunisták, az Európai Parlament alelnöke is újbalos - tette hozzá Karsay Ferenc, Budafok-Tétény polgármestere.

A Kommunizmus ?ldozatainak Emléknapja alkalmából Budafok-Tétény Önkormányzatának Oktatási, Kulturális és Testvérvárosi Bizottsága irodalmi pályázatot hirdetett a kerület lakosai számára. Az irodalmi műveket 2015. június 25. 24 óráig várják, e-mailben a kommunizmusaldozatai@bp22.hu címre, a díjátadás az október 23-a tiszteletére megrendezett önkormányzati ünnepségen lesz, ahol a nyertes pályaművet is felolvassák majd.

Forrás:ÖnkormányzatiSajtószolgálat


Kapcsolódó anyagok:

http://www.promontortv.hu/2015/03/05/a-kommunizmus-aldozatainak-emleknapja-2/

http://www.promontortv.hu/2015/03/05/a-kommunizmus-aldozataira-emlekeztek-a-rozsakerti-iskolaban/