Ugrás a tartalomra

Fesztiválok, külföldi előadók

2014. május 08. csütörtök
Fesztiválok, külföldi előadók

Húsz éve keveredtem bele a rendezvényszervezésbe - hallottuk a Klauzál Ház közelmúltban kinevezett új igazgatójától, Fogarasi Lajostól, aki nagy tervekkel látott munkához. Mérnöki végzettséggel lépett a kultúra területére, zenekarokat menedzselt, fesztiválokat rendezett. Erről a jó szokásáról ezentúl sem akar lemondani, bár itt jóval összetettebb a munkája.

A Kölcsey Gimnáziumba járt, matematikából jó eredményeket ért el, így nem csoda, hogy szülei a mérnöki pályára akarták terelni. A kultúra, azon belül a zene mindig érdekelte, a klasszikus dzsessz a kedvence, egy iskolai zenekarban még gitározott is, koncertekre, táncházakba járt, majd két évtizeddel ezelőtt jött az ötlet, inkább rendezvényszervező lesz, mint közlekedési mérnök.

- Nagyon sokat dolgoztam a Kaláka együttessel - mondta irodájában -, Kaláka-fesztiválokat szerveztem, és rengeteget tanultam ebből a munkából. Évekig vezettem a Petőfi Csarnokot (Pecsa).

- Hogyan jött az ötlet, hogy megpályázza a Klauzál Ház vezetését?

- 2011-ben jöttem el a Pecsából, és úgy gondoltam, megmérettetem magam egy más típusú, igen sokrétű művelődési központban, ahol az eddigieknél is összetettebb munka vár rám. Itt több a klub, az előadás, a képzés. A szakmán belül sokat hallottam a Klauzál Házról, ami mindig jó nevű hely volt, a közönség is nagyon szerette, szereti. Az elődöm, Mészáros Csaba jó munkát végzett, hiszen szemmel láthatóan megugrott a ház népszerűsége, látogatottsága. Ezt szeretnénk megőrizni vagy tovább növelni, ami nem könnyű feladat. A programszerkezeten nem kell változtatni, mert úgy érzem, hatékony.

- Azért csak vannak tervei, mit szeretne megvalósítani?

- Természetesen vannak terveim, hiszen sok jól képzett kollégám van, akikkel az elképzeléseimet meg tudom valósítani. Például elég nagy az udvarunk, a szabad terünk, ahol akár nyári előadásokat, sőt filmvetítéseket is rendezhetünk. Érdemes lenne az évszakokhoz, népszokásokhoz, jeles napokhoz fesztiválokat szervezni. Zenés kiállításmegnyitókat is szívesen tartanánk, és szeretném elindítani a táncházat, különösen a Cziffra-házban, amely alkalmas erre. Ezenkívül attól sem riadnánk vissza, hogy a magyar könnyűzenei élet jeles képviselőin kívül külföldi előadókat is meghívjunk. Látom, tapasztalom, a civil élet igen pezsgő a kerületben, ezért szorosabbra fonnám a civil szervezetekkel, a nemzetiségek képviselőivel az együttműködést, mert sokat tudnának segíteni a programok bővítésében. S szeretném a regionális kulturális intézményekkel is felvenni a kapcsolatot.

(Temesi László)