Ugrás a tartalomra

Elhunyt Tóth Csaba,a Budai Nagy Antal Gimnázium tanára

2014. május 08. csütörtök
Elhunyt Tóth Csaba,a Budai Nagy Antal Gimnázium tanára

Tóth Csaba 1963-ban született. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karán okleveles matematika-fizika szakos középiskolai tanári oklevelet szerzett. Már egyetemistaként is tanított a gimnáziumban, 26 évig volt a tanára.

Nagy figyelmet fordított a tehetséggondozásra. Az általa tartott szakkörökön, korrepetálásokon a diákok képességeiknek, érdeklődésüknek megfelelő szinten gyarapíthatták matematika- és fizikatudásukat. Tanítványai minden évben szép eredménnyel érettségiztek közép- és emelt szinten egyaránt. Tanítványai szerették, a régiek visszajártak hozzá. Igazi példakép volt, neve az idők során fogalommá vált.

A sportban - amely mindig is az életének alapja és központja volt - is sikereket ért el. 1983-ban országos kenubajnok volt. Különböző hosszú távú versenyeken vett részt, az 1996-os Iron Manen, illetve 2005-ben a Bécs-Budapest maratonon csapattag volt. Többszörös triatlon korosztályos sprint távú bajnok és csapatbajnok volt.

Az iskolai diákélet szabadidős sporttevékenységében, az egészséges életmódra nevelésben folyamatos és kiemelkedő munkát végzett. Edzéseket, szakköröket, nyári túrákat és táborokat vezetett. Tudása, elkötelezettsége, önmagát nem kímélő munkája tanítványai és munkatársai előtt is példaként állhat. Kollégái mindig számíthattak rá.

Temetése 2014. május 16-án 14 óra 15 perckor lesz az Erzsébeti temetőben.