Ugrás a tartalomra

Egy "harcos dalénekes" Budafokon

2014. augusztus 15. péntek
Egy

Amerikából jött - Budapesten telepedett le és Budafokra készül -, mestersége címere: dalénekes. ? Kállay-Saunders András, az a fiú, aki nem adta fel, azért küzdött, harcolt, hogy megvalósítsa nagy álmát, azaz kijusson a koppenhágai Eurovíziós Dalfesztiválra és ott sikert érjen el. Az ötödik hely az egyik legszebb magyar siker, amit hazai előadó elért ezen a rangos nemzetközi versenyen. Ehhez azonban előtte meg kellett írnia Running című számát, és meg kellett nyernie a közmédia dalválasztó műsorát. Száma A Dal című műsor győztese lett, így juthatott ki Koppenhágába. Szeptember 6-án pedig a kerületben várják az európai hírnévre szert tett énekest a 25. Budafoki Pezsgő- és Borfesztiválra. Kállay-Saunders András többször indult a dalválogatón, de csak idén érett be kitartása gyümölcse. Erre azt mondta lapunknak: harcos típus, aki sose adja fel. A Megasztárban feltűnt énekes igazából ebben az évben futott be, így arra a kérdésre, hogy milyennek ítéli meg a fél évet, "egyszerű" volt a válasza, ráadásul a napokban érkezett haza egy csodálatos nyaralásból.

Ilyen évről álmodtam, igaz, még csak a fele ment le, de eddig is annyi szeretetnek és sikernek voltam a részese, hogy biztos kitart a hatása az év végéig. Sajnos szeretett nagymamám halála miatt nem teljes az örömöm - mondta el lapunknak elérzékenyülve Kállay-Saunders András, az Eurovíziós Dalfesztivál egyik sztárja. - Azzal, hogy többszöri próbálkozás után megnyertem A Dal című versenyt és megváltottam a koppenhágai repülőjegyet, már elértem első célkitűzésemet. Csak hab a tortán, hogy az Eurovíziós Dalfesztiválon előkelő helyen végeztem és felülmúltam célkitűzésemet, ami az volt, hogy legalább a tíz közé kerüljek.

- Ismerve a kitartását, a harcosságát és színvonalas versenydalát, talán ez mégsem olyan meglepő. A Running című szám komoly témát, a gyerekek elleni erőszakot dolgozta fel, ön írta a szövegét. Honnan jött az ihlet?

- Megtörtént esetről van szó, és örülök, hogy ilyen sokan megértették itthon és külföldön is az üzenetét. Rengeteg köszönőlevelet kapok azóta is, hogy megnyertem vele A Dalt, s számomra ez a fontosabb. Természetesen Budafokon is elő fogom adni.

- Szeptember 6-án délután lép fel a pezsgő- és borfesztiválon, milyen műsorral?

- Félórás koncertet adok, ezalatt azért sokféle oldalamat igyekszem megmutatni. Hallhatók lesznek az ismert és persze a kevésbé ismert számaim az előző lemezeimről.

- Idén eddig sokat dolgozott, rengeteg fellépése volt. Hol pihente ki magát kedvesével, Tolvai Renátával, aki újabban Amerikában építgeti a karrierjét, és készül-e új lemeze?

- Végre sikerült szakítanunk egy kis időt a pihenésre. Az elmúlt hetet Krétán töltöttük kettesben Renivel, akivel mostanában nem találkozhattam annyit, amennyit szerettem volna, sűrű elfoglaltságunk miatt. Sokat fürödtünk és napoztunk, de kevés volt ez az egy hét. Nehezen éljük meg a távollétet egymástól. Az augusztus és az ősz is tele lesz fellépésekkel, de azért igyekszem összeállítani egy új lemezt. Az, hogy mikor fog megjelenni, még a jövő titka.

- Amilyen nagy küzdő és harcos, azon se lepődnénk meg, ha már karácsonykor megvásárolhatnánk az újabb Kállay-Saunders András-lemezt.

- Még az is előfordulhat"Ś

Temesi László