Ugrás a tartalomra

Borospincéből barlanglakásba

2014. április 03. csütörtök
Borospincéből barlanglakásba

Appel Péter nyugdíjazásáig a Soós István Borászati Szakközépiskola tanára volt, tagja a Promontórium Borlovagrendnek. Kerületünk jó hírnevét öregbíti azzal a szinte karitatív munkával, amit a Veréb utcai barlanglakás gondnokaként végez. A látogatók számára mindig elérhető, időutazásra visz élményszerű bemutatóival.

- Hogyan fogadta a hírt, amikor megtudta, hogy a Kultúra 22 elismerés egyik díjazottja lett?

- Nagyon jóleső érzés volt, mikor meghallottam. Belegondoltam, hogy milyen érdekes, mert ilyen díjat általában olyanoknak ítélnek oda, akik művészettel foglalkoznak, és most személyemben egy egyszerű budafoki polgár kapta meg. Egy átlagember.

- Azért nem átlagos ez a foglalkozás. Hogyan került kapcsolatba a Barlanglakás Emlékmúzeummal?

- Harminchárom évig a borászati iskolában tanítottam. Tehát a föld alatti világot, a pinceútvesztőt nagyon megismertem. Ebbe bele lehet szeretni. Bármilyen sötét a labirintus, van egy misztikuma. Amikor nyugdíjba kerültem, akkor valahogy hiányzott. Ott lakom a közelben, ez a szerelem átment a lakóüregek, a barlanglakások világába.

- ͍gy kapcsolódik össze tehát az ön életében a bor, a pince és a barlanglakás?

- Igen, mert tulajdonképpen ezeknek a kőfejtőknek köszönhető a Borváros léte. Ha ők nem szedik ki a rengeteg követ, akkor nem jön létre itt Borváros. Borfesztiválokat nyitunk meg, közben a kőfejtők életéről nem sok említést teszünk. Pedig nagyon sokan lehettek, és a nevek alig maradtak meg. Megérdemlik a megbecsülést.

- Akkor új célja lehet a kőfejtők után kutatni?

- Igen. Ez a munka nagyon jó és érdekes a számomra öreg napjaimra. Nagyon sok vendég jön ugyanis, akikkel beszélgetni lehet a múltról, a jelenről, és sokszor a város jövőjét is megpróbáljuk valahogy elképzelni. Amilyen kicsi ékszerdoboza ez a városnak, a látogatói kör is barátságos, családias.

Kántor Klaudia