Ugrás a tartalomra

Oklevelek a gyógyítóknak

2014. július 10. csütörtök
Oklevelek a gyógyítóknak

Az idei Semmelweis-napi ünnepségen két egészségügyi dolgozó vehetett át elismerő oklevelet a városházán. Az ünnepségen Sisak Gergely gordonkaművész előadásában három darabot hallgathatott meg a közönség, a művek előadásában Sisakné Csernák Leonóra, a művész felesége is közreműködött.

Szabolcs Attila polgármester ünnepi beszédében Káldor Adolf életéről és munkásságáról beszélt. Felidézte: az 1882-ben született orvos 27 évesen került Budafokra és nyitott magánrendelőt. Az I. világháború után leszerelt, majd családjával a mai Leányka utcában telepedett le. Káldor Adolf kezdeményezésére állították fel a csecsemőgondozó intézetet Budafokon, amely rengeteg gyermek életét mentette meg. 1944-ben azonban zsidó származása miatt elhurcolták.

Szabolcs Attila hangsúlyozta: az orvosok lelkiismeretes munkája nélkül az egészségügy ma sem tudna működni. Az elmúlt években sok felújítás történt és történik a mai napon is a szakorvosi rendelőben. A budafoki gyermekorvosi rendelő megszépült, a nagytétényi védőnői szolgálat udvara a nyár folyamán készül el és a Városház téren található Tüdő- és Ideggondozó Intézet is megújul - emelte ki a polgármester, mielőtt átadta az Egészségügyért díjakat.

(V. D.)

Az Egészségügyért díj idei díazottjai

Dr. Séta Márta több mint 40 éve dolgozik a pályán, melyet hivatásának tekint. Az 1970-es évek elejétől Budafokon, majd "™80-tól Budatétényben él családjával, öt gyermeke és öt unokája van. Az orvosi egyetem elvégzése után kezdetben a Szent Imre Kórházban dolgozott patológusként, majd a kerületi tüdőszanatóriumban és a kerületi tüdőgondozóban tevékenykedett. Ezt követően háziorvosként kezdett praktizálni a Kapu utcai rendelőben, ami 2090 pácienssel a kerület legnagyobb körzete. A mai napig fáradhatatlanul látogatja nehezen közlekedő, idős pacientúráját. Körülbelül két éve keresi az utódját. Vannak is jelentkezők, de ő szakmailag és morálisan is olyan fiatal orvost szeretne, akinek nyugodt szívvel átadhatja 25 évnyi munkáját. Tagja a Magyar Katolikus Orvosok Szent Lukács Egyesületének. Fiatal édesanyaként a budafok-belvárosi Szent Lipót-plébániatemplom Sisak András vezette kórusában énekelt. Később a budatétényi Szent István-plébánián is örömét lelte a közös éneklésben. A zene, a kultúra szeretete állandó elfoglaltságot jelent kevés szabadidejében. Férjével rendszeresen motoros zarándoklaton vesz részt határainkon innen és túl. Kapcsolatot ápol csángó testvéreinkkel, többek között örökbe fogadott keresztfiával.

Keszte Lajosné kerületünk szülötte, szülei és nagyszülei is itt látták meg a napvilágot. A családja apai ágon telepesek között jött az 1700-as években a kerületbe. Keszte Lajosné 1975-ben kezdett el dolgozni a mai Káldor Adolf Szakrendelőben a laboratóriumban. Először csak a betegeket vette fel, majd az informatikai fejlesztés után, 2005-ben a betegirányító megszervezésekor került jelenlegi beosztásába. Emberi kapcsolatait olyan empátia jellemzi, amelynek ezen a foglalkozási területen igazán nagy értéke van.