Az egyházi kórustól az Operaházig

A Magyar Állami Operaház egyik vezető szopránja, a budafoki Létay Kiss Gabriella nem készült operaénekesnek. Gyönyörű hangját természetesnek véve egyházi kórusban énekelt, zongorázni tanult és örömmel szobrászkodott egészen addig, amíg sógorai el nem vitték egy énektanárnőhöz, aki elküldte felvételizni a Zeneakadémiára. Az énekművész szakon kapott kitüntetéses egyetemi diploma, a 2000-ben a Magyar Rádió Énekversenyének I. díja és a 2014/2015-ös évadban elnyert A Magyar Állami Operaház Kamaraénekese kitüntetés ellenére szerény és közvetlen művésznővel lakóhelye művészeti képzéséről és szerepeiről beszélgettünk.

– Gyermekkora óta nyitott a művészetek iránt?

– Édesanyámnak csodaszép hangja volt, nővéreim hegedültek, így természetesnek tartottam, hogy én zongorázni tanulok. Jó lehetőség volt a Nádasdy Kálmán Művészeti Iskola, amely nem csak azoknak fontos, akik olyan motivációt és alapokat kapnak, hogy nagy művész lesz belőlük. Azoknak a gyerekeknek is jó, mint az én lányomnak, aki gyönyörű zenét hallott, elsajátította a szép mozgást és fegyelmet tanult az itteni balettórákon, vagy nekem, aki annak idején Szabó Gábor szobrászművész foglalkozásain, jó közösségben ismerhettem meg a mintázást és a gipszöntést, és ez mély nyomot hagyott bennem. Úgy gondolom, hogy aki ilyen iskolába jár, sokkal gazdagabb lesz minden tekintetben, ezért a Magyar Örökség-díjra is méltónak tartom.

– Gyönyörű szerepei vannak, és mindegyik főszerep. Hogyan lehet ilyen magasságokba emelkedni?

– A Zeneakadémián azt képzeltem, hogy dalénekes leszek, oratóriumokat fogok énekelni, eszembe sem jutott, hogy van bennem színészi véna, de az ötéves énekművész szakon, ahol végeztem, pár évig színpadi játékot is tanultunk. Furcsa volt, hogy élvezem, ha megmutathatom magam. Egy nyilvános meghallgatás után kerültem az Operához, ahová mezzóként mentem. A felkérések között a kisebb feladatok mellett már az első évadban volt főszerep is. Teljesen kezdő voltam, soha nem énekeltem máshol, az Operában kezdtem, és azóta is ott vagyok. Ahogy a mezzóból fokozatosan átmentem szopránba, elmaradtak a kisebb szerepek, és csak a nagyok maradtak.

– Mi foglalkoztatja mostanában?

– Nagyon izgat a jövő évad három új szerepe. A Porgy és Besst mindig is szerettem, A hugenották érdekes lesz a közönség számára, mert nem túl sűrűn játszott mű, és számomra izgalmas Nedda szerepe is a Bajazzókban, aki teljesen más karakter, mint amilyeneket eddig játszottam. Úgy érzem, nyitottabbá váltam, és ma már azok a szerepek is érdekelnek, amelyek nem állnak olyan közel a lelkemhez.

– Támogatná a Nádasdy iskola Magyar Örökség díját?

– Igen, mert ez az iskola nemcsak azoknak fontos, akik olyan motivációt és alapokat kapnak, hogy nagy művész lesz belőlük, hanem olyanoknak is, mint a lányomnak, aki gyönyörű zenét hallott, elsajátította a szép mozgást és fegyelmet tanult az itteni balettórákon, vagy nekem, aki annak idején Szabó Gábor szobrászművész foglalkozásain nagyon jó tanártól, remek közösségben ismerhettem meg a mintázást és a gipszöntést. Úgy gondolom, hogy aki ilyen iskolába jár, minden tekintetben sokkal gazdagabb lesz.

(Tamás Angéla)

Létay Kiss Gabriella az Operaházban