Hírek

Becsengettek a Bartókban is
Karsay Ferenc: egy közösség vagyunk, függetlenül attól, hogy ki tartja fenn az iskolát
2018-09-20

Hatvankilenc első osztályos kezdte meg tanulmányait a Bartók Béla Magyar–Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában szeptember 3-án. A rossz időjárás miatt nem az udvaron tartották meg az évnyitó ünnepséget, hanem az intézmény osztálytermeiben. A diákok a helyükön ülve hallgatták végig az iskolarádión keresztül az igazgatónő köszöntőbeszédét és a tanulók műsorát.

Régi hagyomány már, hogy az új elsősöknek még az óvó nénik segítenek a nyáron a verstanulásban. Az idei tanévnyitó műsort az tette különlegessé, hogy több testvérpár szerepelhetett. Másodikosok, harmadikosok álltak kisebb testvérük kezét fogva a mikrofon előtt. A műsor után, az igazgatói beszéd közben az elsősök megkapták a bartókos jelvényeket és szalagot, amit hagyományosan a nyolcadikosok segítettek feltűzni. Szojka Andrea intézményvezető először a vakáció legszebb pillanatait idézte fel beszédében. Az iskola pedagógusai idén nyáron is szerveztek táborokat és programokat a diákoknak. Mintegy száz diák élvezhette a nyári pihenést az önkormányzat által fenntartott balatonakali ifjúsági táborban, ahol rengeteg élménnyel gazdagodtak a gyerekek. Volt strandolás a Balatonban, kézműves-foglalkozás, számháború az erdőben és túrázás a közeli hegyekben. Emellett sokat sportoltak a tábor területén belül és kívül egyaránt, szárazföldön és vízben. Az évnyitó ünnepségen sok szülő is részt vett. Karsay Ferenc polgármester átadta az első osztályos tanulóknak az önkormányzat által összeállított kis ajándékcsomagot. A lányok sárga, a fiúk pedig kék tornazsákot vehettek át, melyben színes ceruzák, filctollak, uzsonnásdoboz és órarend volt. Ezzel is szeretnénk tudatosítani bennük, hogy egy közösség vagyunk, függetlenül attól, hogy ki tartja fenn az iskolát, a Klebelsberg Központ vagy az önkormányzat – mondta a polgármester. Hozzátette még, hogy a kerület mindent megtesz, hogy méltó körülmények között és kiváló szakemberek kezei között tanulhassanak a gyerekek. (Viszkocsil Dóra)