|
A Heisenberg című darab férfi szereplője a Kossuth- és Jászai Mari-díjas Benedek Miklós, akinek neve hallatán az érdemes és kiváló művész eleganciája, kifinomult stílusa, fanyar humora mellett ikonikus szerepei és rendezései – mint a Hippolyt, Al Lewis a Napsugár fiúkból, vagy a négyszáz alkalommal előadott, kultikussá vált Budapest Orfeum is mind eszünkbe jutnak.
A színművész 2009-ig – ahogy egy régebbi interjúnkban fogalmazott – a kezdetektől a Nemzeti Színház része volt. A teátrumtól való távozása után a szabadúszó lét mellett döntött, a feladatok azonban azóta is megtalálják: játszik a Vígszínházban a tíz éve telt házzal futó Játék a kastélyban című anekdotában, a Játékszín darabjaiban és több Orlai-produkcióban, így az eddig közel negyven előadást megélt, pont egy éve bemutatott Heisenbergben is.
– Pályája során állt már együtt színpadon a darab női szereplőjével, Ullmann Mónikával?
– Első alkalom, hogy együtt játszunk. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán tanítottam, amikor főiskolás volt, ott ismertem meg. 1995-ben rendeztem már Mónit a József Attila Színházban, a Black Comedyben, és rövidesen ismét közös munka vár ránk, mert az Orlai-produkció színpadra állítja a Riviera című darabot, amelyben Móni szerepel, én pedig rendezem.
– Milyen várakozással tekint az új feladat elé?
– Bízom abban, hogy talán még érdekli az embereket egy olyan mese, egy olyan történet, amelyik valahonnan elindul és tart valahová. Lehet, hogy kíváncsiak, milyen érzelmek, milyen drámák, milyen humor van egy Molnár Ferenc-írásban. Ez kevésbé ismert Molnár-darab, amelyet az író maga is újításnak fogott fel. Szürreális, bár a molnári technika megvan benne. A tartalmát röviden összefoglalva a pénzről szól, arról, hogy a szegény mindig szegény marad, a gazdag meg gazdag. Csupa fiatal játszik benne, és legtöbbjük még soha nem játszott Molnár-darabot. Nem tudom, mennyire fogékonyak erre, hogy érdekli-e őket. Sajnos azt látom, hogy a fiatal színészek között előfordulnak olyanok is, akik érdektelenek, egyformák, egyarcúak és egy dolgot tudók, ők átiratokon, adaptált műveken, televíziós sorozatokon nőnek fel, ezért nehezen tudnak színdarabot játszani, pedig a szakmát úgy lehet megtanulni, hogy az ember szerepeket játszik, például olyanokat, amilyeneket Molnár írt.
– Nemrég ismét felkérték önt a nyár végi Vidor fesztivál zsűrielnöki tisztére. Szívesen vállalta?
– Örömmel megyek, hiszen sok darabot nem tudok megnézni év közben, és azokat itt egyben láthatom. A nyíregyháziak minden évben szórakoztató, minőségi színházi produkciókat hívnak meg, idén az eddigi tizennyolc előadás helyett húsznál is többet.
|
|
Szabó Máté rendezésében, két remek színész, Ullmann Mónika és Benedek Miklós alakításában láthattuk Simon Stephens Heisenberg című kétszereplős darabját a Klauzál Házban.
A tavaly januárban bemutatott, egyrészes előadás két ember találkozásáról és fura egymásra találásáról szól. Egy különös emberi történet, amelyben a férfi és a nő egy bizonyos élethelyzetben egymás felé fordul. A hat jelenetből álló darab a hetvenöt éves hentes, a gátlásos, szűkszavú és szinte mindig is egyedül élő Alex Priest (Benedek Miklós) és a nála egy generációval fiatalabb, egyfolytában beszélő, negyvenes éveiben járó iskolatitkár, Georgie Burns (Ullmann Mónika) különös megismerkedését, egymáshoz való közeledését és a köztük kialakult erős vonzalmat mutatja be – néha humorral, néha keserűséggel.
A két, korban, nemben és vitalitásában is eltérő ember találkozása alapjaiban forgatja fel mindkettőjük életét, így végül egy nagy utazásra is vállalkoznak, hogy utolérjék életük elmulasztott lehetőségeit.
Különleges élmény nyolcvan percen át látni és nézni, ahogy az arisztokratikus megjelenéséről közismert, Kossuth- és Jászai Mari-díjas Benedek Miklós a kevés beszéd mellett mozdulataival, gesztusaival és hanghordozásával tökéletesen megformálja az esetlen, merev, végletekig zárkózott hentes figuráját, aki foglalkozása ellenére igazi művelt úriember, és a lelke mélyén tele van kalandvággyal, lelkesedéssel.
Partnere, Ullmann Mónika Georgie személyében teljesen más karaktert testesít meg: az ismerkedést a pályaudvaron csókkal indító fiatal nőt, aki örökös pezsgésével, szertelen, vibráló lényével együtt is bizonytalan és végtelenül magányos.
Simon Stephens Nagy-Britannia egyik legnépszerűbb kortárs drámaírója, akinek ezt a művét az Orlai Produkciós Iroda állította színpadra. A szöveget Zöldi Gergő fordította, a díszletként szolgáló többfunkciós bútordarab Czieger Balázs munkáját dicséri, a cím pedig a német Nobel-díjas fizikus, Heisenberg határozatlansági relációjára tesz utalást – érzelmi
síkon. (Tamás Angéla)
|
