Birkózólegenda a kerületben

Ritka az olyan ember, akiről még életében sportcsarnokot neveztek el. Az idén 70 éves Klinga László munkáját az Emberi Erőforrások Minisztériuma Bay Béla-díjjal ismerte el. Az egykor Budafokon mentőző, orvos felesége biztatására a kerületünkben talált otthonra nagy családjával.

– Magára is utalva mondta az egyik jeles birkózó jó húsz éve, hogy nem csoda a mélypont, ha a világsztárjainkat sem kérdezzük, sőt elhessegetjük. Azóta sportcsarnok viseli a nevét, ennél többet nemigen lehet elérni.

– Azért a szakmai és az állami elismeréseket, kitüntetéseket sem veszem zokon, sőt nagyon köszönöm. Egyébként meg… Igen. Egyenes, kritikus ember voltam, vagyok. Meggyűlt a bajom sokszor, ha elmondtam a véleményem. 1990-ben pedig úgy alakult, hogy hívtak Svédországba edzőnek. Nyolc évet töltöttünk odakint, és helytálltunk. A feleségemre nagyot néztek a svédek, amikor gyorsan és pontosan megtanulta a nyelvet, és letette az orvosi diplomát honosító államvizsgát. Megbecsültek, viszont nem akartunk maradni, hazahúzott a szívünk. Amikor megérkeztünk, házat kerestünk. Egyszer hazafelé menet a Csepel-szigeti horgásztanyáról mondja a nejem, menjünk Budafokra, nézzünk körül. A 70-es években itt volt mentős, szép emlékek kötötték ide. Szóval húsz éve a teljes nagycsaláddal itt élünk.

– Szerényen átugrott a sportcsarnok-keresztelőn. Hogyan, mikor történt?

– Tavaly ért a megtiszteltetés. Amikor a Kispesti Nehézatlétikai Sportiskola piactéren álló sportcsarnoka újjászületett, megkeresett egy korábbi tanítványom, Szabó Marcell. Úgy mondta, a második apjaként tekint rám. Amikor mondta, miről van szó, megelevenedtek az emlékek. Marcell kiemelkedő tehetség volt, de megsérült, a hátamon vittem a kórházba. Mondtam neki, tanulj inkább, fiam, mert ebből birkózó versenyzői pálya nem lehet. Majdnem egy emberöltő telt el, és csörgött a telefon…

– De most sem a szőnyeg szélén dirigál. Az óvodás korosztály edzésein is aktív, négykézláb kúszik, mászik, ha hihetünk néhány meglepett anyuka beszámolójának.

– Előfordul. De hát bírom. A hetvenedik évemet töltöm be idén, és most is az életem a birkózás. Az edzésekkel, az izmosodó egyesületi és sportiskolai feladatokkal, aztán a családommal, a pecázással töltöm a napjaimat. Úgy látom, a magyar birkózás új korszak nyitányán áll. A szövetségben jó irányba mennek a dolgok, az állam is egyre többet áldoz a sportra.

– Megkapta a szövetség életműdíját, legutóbb pedig a sporttudósok legjelentősebb állami kitüntetését, a Bay Béla-díjat. De a sport berkeiben mindenkinek Macska marad.

– Mindig kicsúsztam a szorításból, onnan kaptam a becenevet. Azok az óriások, akik mellett a szőnyegen állhattam, emberségre, becsületre tanítottak, nem engedtek a szorításnak. 1960 óta állok a szőnyegen. 13 évet a Honvédban, 13-at a Fradiban, ötöt a BVSC-ben szolgáltam. Öt évig voltam válogatott: olimpia bronzérmet, Európa-bajnoki ezüstöket nyertem, de ha a testnevelő tanárom nem biztat, lehet, hogy nem viszem semmire. Óriási a felelőssége a pedagógusoknak, hogy a gyermekeket a sportban is jó útra tegyék. Ez a hivatásom. (SENGEL FERENC)