Ugrás a tartalomra

Átadták a Budafok kocsiszínt

2018. április 13. péntek
Tarlós István: A jelenlegi városvezetés a korábbi évtizedeknél nagyobb eredményeket ért el
Átadták a Budafok kocsiszínt

A kormány és a fővárosi városvezetés minden kiszínezett történet és valós vita ellenére nagyobb eredményeket ért el, mint amilyeneket a korábbi évtizedekből fel lehet mutatni – közölte Tarlós István főpolgármester a Budafoki kocsiszín felújított és kibővített épületeinek átadásán. Példaként említette a 4-es metró befejezését, a 3-as metró felújítását, a húsz éve halogatott árvízvédelmi munkák elindítását, a szennyvízcsatorna-hálózat csaknem 100 százalékos kiépítettségét, a Margitsziget-projektet, továbbá a BKV-járművek jelentős állománycseréjét, amelynek részeként az autóbuszok és a trolibuszok, valamint a metrószerelvények jövőre teljesen kicserélődnek a 2010-es állapothoz képest, a villamosoknak pedig több mint 30 százaléka újul meg.

Németh Zsolt parlamenti képviselő egyetértett abban, hogy példás volt a főváros és a kabinet együttműködése, amire szerinte a dél-budaiak a jövőben is rá vannak szorulva, elsősorban a közösségi közlekedés területén. – Fejlődünk, nagyon sokan költöznek be Dél-Budára, és ha nem haladunk együtt a közösségi közlekedés területén ezzel a fejlődéssel, akkor problémák lehetnek – fogalmazott a politikus. Hozzátette: a helyi önkormányzatoknak az oktatás, az óvodai ellátás és más közszolgáltatások területén is komoly kihívást jelent a városrészek bővülése.

A Budafok kocsiszín felújításával két új nagy karbantartócsarnok épült fel, továbbá egy fedett tároló, egy kétszintes épület az üzemeltető személyzetnek, valamint megújítottak egy régi épületet, ahol a nosztalgiaszerelvények kapnak majd helyet. Emellett a budafoki remíz körüli valamennyi megálló akadálymentessé és részben fedetté vált, a Fehérvári út és a Mezőkövesdi utca kereszteződésében pedig jelzőlámpákat helyeztek el a gyalogos közlekedés megkönnyítésére. A műszaki átadás megtörtént, a használatbavételi eljárás még az idén véget ér. (VH)