Ugrás a tartalomra

2015. május 13. szerda
Sikeres volt a kárpátaljai magyarok támogatásáért indított adománygyűjtés, folytatódik a segítségnyújtás

Több millió forint gyűlt össze a Budafok-Tétényi önkormányzat és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség közös Kárpát-medencei felhívásának hatására. Közel 2 millió forint a Budafok-Tétényi önkormányzati felajánlás és a kerületben összegyűjtött lakossági adomány a kárpátaljai, mezőkaszonyi gyermekek étkeztetésének támogatására, de a kerület és a KMKSZ közös Kárpát-medencei felhívásához közvetlenül csatlakozók adományai már meghaladták a 10 millió ft-ot és továbbra is érkeznek az újabb felajánlások, átutalások a közzétett számlaszámra. 

Ezt hangsúlyozta Lehel László, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója, amikor átvette Karsay Ferenc polgármestertől a kerület adományát. A polgármester bejelentette, hogy Lehel László és a Törley Pezsgőpincészet Kft. ügyvezető igazgatója, Kemendy László is tagja lesz annak a Budafok-Tétényi önkormányzati delegációnak, amely június elején kiutazik Mezőkaszonyba, hogy megvizsgálják az egykori híres szőlőtermő vidéken, a kaszonyi szőlőhegyen a szőlőtőke-újratelepítés, illetve a minőségi bortermelés támogatásának lehetőségeit. A júniusi „testvértelepülési” találkozón a tervek szerint részt vesz Németh Zsolt az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke és Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke is, a megbeszélésekre pedig meghívják az államhatár magyar oldalán lévő testvértelepülés, Barabás polgármesterét is.  A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet példaértékűnek tekinti a Budafok-Tétényi Önkormányzat Mezőkaszonnyal kapcsolatos terveit, hiszen az ilyen és ehhez hasonló segítségnyújtás hosszabb távon segítheti a kárpátaljai magyarok megélhetését, szülőföldön maradását – mondta Lehel László, a segélyszervezet elnök-igazgatója.

A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet és az önkormányzatok összefogásáról Fehér Anna Magda kérdezte Lehel László elnököt és Karsay Ferencet, Budafok-Tétény polgármesterét. (InfoRádió)