Ugrás a tartalomra

Budafokon is dolgozott Jókai Anna

2017. augusztus 09. szerda
Átvilágítás című önéletrajzi kötete bemutatóját már nem élhette meg az írónő
Budafokon is dolgozott Jókai Anna

Pünkösdhétfőn hagyott itt bennünket a Kossuth- és Prima Primissima díjas író, Jókai Anna, a Nemzet Művésze. Nyolcvanöt éves volt, két gyermeke gyászolja. Az írónő Budafokon is dolgozott az ötvenes évek elején.

„Soha egy pillanatra sem gondoltam, nincs előzménye annak, hogy megérkezünk ide a földre, a materiális világba, és a végleges enyészettel jár, ha innen elmegyünk” – így vallott életről és halálról a híres írónő, akit ez év január 16-án műtötték meg, de állapota nem javult, sőt romlott, hetekig mélyaltatásban is tartották. Amikor felébresztették, végig bízott felépülésében, de tovább gyengült szervezete, és pünkösd hétfőjén elhunyt, így már nem élhette meg önéletrajzi regénye, az Átvilágítás bemutatóját az ünnepi könyvhéten. Mielőtt íróvá vált, dolgozott pedagógusként és könyvelőként is különféle iskolákban, illetve cégeknél. Az egyik ilyen volt a Budafoki Borpalackozó Vállalat, ahol két évig kereste a kenyerét mint könyvelő. Jó régen, 1951–1953-ban, amikor örült, hogy elhelyezkedhetett egy jól prosperáló vállalatnál, mert családját is ő tartotta el. Ezután, a „szomszédban”, a XI. kerületi tanács népművelési osztályán volt művészeti előadó, ahonnan a rendszer bírálatáért 1957-ben elbocsátották.

Az írással csak jóval később tudott foglalkozni, első regénye, a Napok nyomban „botránykönyv” lett, ahogy fogalmazott, mert húsz oldalon keresztül forradalomról beszélt abban az időben, amikor az ellenforradalom volt a hivatalos kifejezés. „Óriási cirkusz volt a könyv körül, úgy volt, hogy meg se jelenhet” – mondta, majd hozzátette, hogy azért a rendszerváltás előtt is olvasott író volt, de nem díjazták, csak utána jöttek a nagy elismerések. A Ne féljetek! című könyvét tartotta élete fő művének, amely 27 kiadást ért meg.

Utolsó nyilatkozatainak egyikében említette meg: „Mindent megírtam, amit akartam, új regénybe már nem kezdek bele, de szeretnék egy kíméletlenül őszinte önéletrajzi kötetet írni, ami egyben korrajz is, ha lesz hozzá elég erőm és időm.” Szerencsére volt…

(Temesi László)