Ugrás a tartalomra

BÚÉK Budafok-Tétény! -Videóval frissítve!

2019. január 09. szerda
Fantasztikus újévi koncerttel köszöntötte a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar 2019-et január 5-én a Klauzál Házban. A teltházas színházteremben Hollerung Gábor Liszt Ferenc-díjas karmester üdvözölte a vendégeket.
BÚÉK Budafok-Tétény! -Videóval frissítve!

Karsay Ferenc polgármester a 2018-as év legfontosabb pillanatainak felidézésével kezdte ünnepi beszédét. „Megújult a Káldor Adolf szakrendelőnk, közösen ünnepelhettük a Dohnányi zenekar 25. születésnapját, Nádasdy Művészeti Iskolánk Magyar Örökség díját, megépült a belvárosi Szent István meseterünk, a Memento Szmolenszk emlékmű felavatásával pedig fontos nemzetközi esemény helyszínévé vált kerületünk. Okkal bízhatunk benne, hogy 2019 is sok jót tartogat a budafok-tétényiek számára, elég például a 30. Budafoki Pezsgő- és Borfesztiválra vagy a közeljövőben megújuló budafoki Duna-partra gondolni.” Záró gondolatában kitért még arra is, hogy a kerületben élő emberek együtt építik a települést és összetartanak, segítik egymást. Hollerung Gábor és Karsay Ferenc a színpadon koccintott egy-egy pohár Törley pezsgővel a 2019-es évre. A koncert Kabalevszkij Colas Breugnon nyitányával kezdődőtt, majd Anderson Ír szvitével és Addinsell Varsói koncertjével ért véget az első rész. A szünetben mindenki pezsgővel koccinthatott a ház aulájában, majd a második felvonás Hollerung Gábor színpadra hívta Hegedűs Endrét Kossuth-díjas zongoraművészt, aki a Jerome Morros: Idegen a cowboyok között című film zenéjét játszotta el. Az újévi koncerten két operaénekes is fellépett. Kálmán Imre Marica grófnőből a Hej cigány című darabot Boncsér Gergely operaénekes adta elő, majd Rácz Rita operaénekes előadásában hallgathatta meg a közönség Lehár Ferenc Giuditta című művét. A Dohnányi Zenekar eljátszotta Hacsaturján Álarcosbál című balettjéből a keringőt, Lehár Ferenc Víg özvegyből egy részletet, melyben duettet énekelt Rácz Rita és Boncsér Gergely. Hollerung Gábor egyik kedvence zeneműve az Arany és ezüst keringő, után részlet csendültek fel a Traviataból, majd Johann Strauss Radetzky indulójával ért véget az este.

(Viszkocsil Dóra)

A Budafoki Dohnányi Zenekar újévi koncertje a Klauzál Házban 

 

Részlet az újévi koncertből - Lehár Ferenc: A víg özvegy